Az árhullám következtében szeptember 17-től, keddtől korlátozzák a pesti rakparti 2-es villamos vonalán a közlekedést.
Döbbenet, ami a fővárosi ingatlanpiacon történik: kereslett lenne, pénze nincsen az embereknek
Az ingatlanvásárlók között Budapest belvárosának népszerűsége töretlen, azonban az érintett V., VI., VII. kerületben a fővárosi eladó ingatlanok mindössze 15 százaléka érhető el. A szűkös kínálat mellett pedig az ingatlanok átlagos négyzetméterára továbbra is meghaladja az egymillió forintot - közölte saját adatai alapján a Duna House szerdán.
A közleményben Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője a főváros belvárosáról elmondta, hogy az otthonkeresők és a bérleti piacon nézelődők helyzetét is nehezíti ezeken a területeken a külföldiek hatványozottabb jelenléte. Hozzátette, hogy míg az országos adatok szerint teljesen elhanyagolható a külföldiek ingatlanvásárlása, sőt, Budapest egészét tekintve is csak néhány százalékos az arányuk, addig ebben a három kerületben a jelenlétük eléri a 10 százalék körüli arányt.
Arra is kitértek, hogy a 2024-es eddigi adatok alapján a VII. kerület ingatlanjainak árai tovább drágultak, mintegy 5 százalékkal, az V. és a VI. kerületben pedig stagnáltak az árak. Ennek ellenére a pesti oldalon az V. kerület a legdrágább belvárosi rész 1,25 millió forintos négyzetméterárával és a kerületben átlagosnak számító, több mint 100 millió forintos ingatlanértékkel. A VI. kerületben idén kevéssel több mint 1 millió forintos négyzetméteráron lehetett ingatlanhoz jutni, míg a VII. kerületben átlagosan 945 ezer forintot adtak a lakásokért négyzetméterenként. A külföldi jelenléttel és az árak növekedésével párhuzamosan a bérleti díjak is folyamatosan emelkednek a belvárosban.
Az V. kerületben az egy hónapra fizetendő bérleti díj már a 400 ezer forintot is meghaladja, míg ugyanez a VI. és a VII. kerületben 240 ezer forint körül mozog. Az árak mellett a kínálat szűkössége is nehezíti a magyar egyetemisták helyzetét, hiszen a versenybe beszállnak a külföldi egyetemisták, valamint jelentős szeletet hasítanak ki a rövidtávú lakáskiadások is. A budapesti belváros is elindult a nyugati nagyvárosok nyomában, amelyeknél a belvárosi területeken egyértelműen a befektetők dominálnak, míg az otthonteremtők inkább kiszorulnak a külsőbb kerületekbe és az agglomerációba - fogalmazott a szakértő.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.