19 °C Budapest
Lake Balaton and the Reformed Churched of Csopak - Csopak, Hungary

Balatoni nyaraló 13 millió alatt? Nem lehetetlen, jól járhat, aki lecsap ezekre az ajánlatokra

2024. augusztus 1. 10:00

Amióta bárhova utazhat az ember a családban megörökölt nyaralók vagy éppen a saját célra vásárolt hétvégi házak trendje látszólag alábbhagyott. Ha inkább mindig új helyeket ismernénk meg és más országokba utaznánk, akkor kérdéses, hogy megéri-e fenntartani egy állandó nyaralót, viszont ha egy évben többször, akár hosszabb időt is eltöltenénk a pihentető környezetben, akkor jó döntés lehet. A szakértők szerint még mindig leginkább a vízpart közelsége a nyerő, de sokan kedvelik az eldugott, erdei kisházakat is. Megkérdeztük milyen 2024-ben egy ideális nyaraló, mennyiért lehet venni a legnépszerűbb helyeken, illetve összegyűjtöttük az öt legolcsóbb balatoni üdülöt, amelyekre most fillérekért lehet lecsapni.

Az egykori családi nyaralóházak sokáig generációról generációra szálltak, majd a megszokott helyek népszerűsége csökkent. A légiközlekedés fejlődésével, a turisztikai lehetőségek bővülésével már a vakációt nem feltétlenül akarták a családok ugyanott tölteni, az új helyek megismerése lett a divat. A megfizethető, fapados repüléssel az utóbbi évtizedekben a távoli országok elérése is opció és a belföldi nyaralóhelyek is bőséges kínálattal várják az utazókat, legyen szó például prémium wellness hotelekről, gourmet programokról vagy éppen egyedi kabinházakról, extrém kempingezésről. Kinyílt a világ az utazni vágyóknak, majd a COVID utóhatásaként ismét felértékelődött a saját nyaraló ingatlanok jelentősége is.

A Pénzcentrum Nagy Utazáskutatásából idén már kiderült, hogy a magyarok számára ugyan fontos a pihenés, nyaralás, de egyre kevesebb pénzből próbálják megoldani a nyári kikapcsolódást. A felmérés azt is megmutatta, hogy a fővárosban élők utaznak legtöbb alkalommal. 2024-ben a kitöltők többsége (30,65 százalék) 100 és 300 ezer forint közötti összeget költ nyaralásra a válaszok alapján és mindössze 12,21 százalék szán az utazásra 800 ezer forintnál többet. Érdekes kérdés, hogy ha nem ragaszkodunk az újdonságokhoz, akkor mennyi idő alatt térülhet meg, ha esetleg beruházunk inkább egy saját nyaralóra. A szakértők szerint a magyarok átlagosan 20 millió forint körül keresnek nyaralót és a második ingatlant már általában nem hitelfelvétellel finanszírozzák. Ez alapján, ha a 300 ezres éves utazási költséggel számolunk és figyelmen kívül hagyjuk az üdülések árváltozásait, akkor is közel 67 évnyi utazással kalkulálhatunk a 20 milliós hétvégi ház árából.

Fontos azonban megjegyezni, hogy természetesen ez csak egy nyers számolás, hiszen, ha saját nyaralónk van, akkor általában egy évben több hetet is ott töltünk: inkább beszélhetünk egy második otthonról, nyári lakról, hétvégi házról, mint rövid kirándulásokról. A Pénzcentrummal ingatlan szakértőket kérdeztünk a 2024-es nyaraló trendekről, legnépszerűbb helyekről és megnéztük azt is, mi a jó nyaraló titka és hol vehetünk fillérekért megfelelő ingatlant a vakációzáshoz.

Még mindig a Balaton a riviéra

A szakértők szerint továbbra is a Balaton és környéke a legnépszerűbb a nyaralók piacán. Az OTP Ingatlanpont válasza alapján a tó északi és déli partja egyaránt közkedvelt.

„A Balatonon belül eloszlik a kereslet. Vannak, akik a vízpart, valamint a központi, nagyobb idegenforgalommal bíró települések közelében keresnek ingatlant és vannak, olyanok is, akik a nyugalmat részesítik előnyben”

– fogalmazott az Otthon Centrum szakembere.

Elmondták, hogy települések tekintetében a déli parton Siófok, Zamárdi és Balatonlelle, az északin pedig Balatonfüred számítanak a legnépszerűbbnek. A fővároshoz közelebbi balatoni településeken egyértelműen élénkebb a kereslet.

Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője úgy tapasztalta, hogy a második ingatlant, hétvégi házat, nyaralót kereső vevők körében kevésbé a szezonális igények, sokkal inkább a vevő személyes preferenciái a meghatározóak.

Divatosnak számít a Velencei tó és a Tisza tó környéke is, a legkedveltebb vármegyék listáján pedig Pest, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy és Komárom-Esztergom vármegye szerepel. Az OTP Otthon ingatlanhirdetési portál adatai szerint is a balatoni települések a legfelkapottabbak.

„Országos szinten, legnagyobb arányban Siófokon keresnek, utána következik a sorban Budapest, majd Balatonboglár és Ráckeve”

– részletezte Bohus Péter, az OTP Otthon PR vezetője.

Hozzáfűzte, hogy az első tízbe a balatoni településeken kívül csak Nagymaros, Kismaros és Szeged került be.

Erdő vagy vízpart

Egyre többen keresnek természetközeli, a nyári pörgéstől távolabb eső erdős területeken is hétvégi házakat, így a fentebb felsorolt dunakanyari települések nyomán arról érdeklődtünk, hogy tart-e még az erdő kontra vízpart háború a vevők keresései alapján.

A szezonális igényektől is függ az, hogy mi éppen a nyaralópiac „slágere”, de általánosságban azt mondhatjuk, hogy a vízpart a népszerűbb az OTP Ingatlanpont válasza szerint.

„Az ingatlant keresők preferenciáit és szabadszavas kereséseit vizsgálva kiderül, hogy messze a legtöbben kifejezetten vízparti ingatlant keresnek ezekben a hónapokban”

– mondta Bohus Péter, az otpotthon.hu adatai alapján.

Az adatok alapján az összes kulcsszavas keresés 9 százalékánál a „vízparti” szót adják meg, ezután 8 százalékkal a „Falusi CSOK” következik, a dobogó harmadik fokán pedig a „balatoni” kifejezés áll 6 százalékkal. Az első húszban szerepel még vízzel kapcsolatos keresőszóként: a „tó”, a „Dunapart” és „Ráckeve”. Érdekesség a szakértő szerint, hogy kifejezetten „erdei házat” ebben az időszakban ugyan nem keresett senki, de a parasztház, melynek falazata jellemzően a kiválóan hőszigetelő vályog, megjelenik a keresések 10. helyén. Ezen kívül a 9. leggyakoribb az erdős, dombos Őrség.

Mennyi az annyi?

Az OTP Otthon szerint a legtöbb üdülőt Fejér vármegyében hirdetik, jellemzően a Velencei-tó környékén, majd Komárom-Esztergom következik, aztán Somogy, Zala és Veszprém. Települések szerint a legtöbb hirdetett nyaraló Gárdonyban, Velencén és Siófokon van.

„Országosan átlagosan 631 ezer forint a nyaralók négyzetméterára, ehhez képest Fejér vármegyében átlagosan 645 ezer forintos négyzetméteráron, Gárdonyban 691 ezer forintért, Velencén pedig 748 ezer forintért kínálják a hétvégi házakat”

– fejtette ki Bohus Péter.

A legdrágábbak Siófok 1,62 millió forinttal, Balatonfüred 1,174 millió forintért négyzetméterenként, Balatonalmádi 1,067 forintért, illetve a rekorder Tihany, ahol 3,5 millió forint a nyaralók átlagos négyzetméterára.

A szélsőséges tihanyi számok ellenére, továbbra is bőséges a kínálat a Balaton környékén. Ezeken a településeken az átlagár idén 535 ezer forint volt. A népszerűbb és nagyobb településeken például Balatonlellén, Badacsonyban 500-600 ezer forintos átlagárat mért az Otthon Centrum. Megjegyezték, hogy a települési átlagokat is jelentősen befolyásolja, hogy az eladásra kínált ingatlanok milyen távolságra vannak a vízparttól.

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Alapesetben a 100 méteren belüli ingatlanoknál kétszeres szorzóval érdemes számolni, de ha teljeskörűen felújított nyaralóról van szó, akkor gyakran látunk a települési átlaghoz képest akár háromszoros fajlagos árakat is.

A tótól messze elhelyezkedő és felújításra szoruló ingatlanokat pedig még mindig, relatíve olcsón lehet megvásárolni.

A balatonihoz hasonló árakkal találkozhatnak az érdeklődők a szakértők szerint a szintén vízparti Velencei-tónál is. Az idei eladások átlagára 629 ezer forint volt négyzetméterméterenként.  A Tisza-tónál azonban az itteni árak felével lehet számolni, körülbelül 300 ezer forintos négyzetméterárral, mivel annak ellenére, hogy Tiszafüred és Abádszalók valamivel drágábbak, a kisebb települések továbbra is jóval olcsóbbak ennél az árszintnél.

Benedikt Károly elmondta, hogy a nyaralóként hirdetett ingatlanok aktuális kínálatában elenyésző mennyiségben vannak 20 millió forint alatti találatok. A 20 milliónál olcsóbban kínált hétvégi házak általában felújítandó állapotúak, mint például egy 14,9 millióért kínált balatonkenesei 50 négyzetméter körüli faház vagy a hasonló árú, szintén felújítandó balatonszőlősi présház is.

„A második legnagyobb földrajzi kiterjedéssel és így ingatlanpiaci kínálattal rendelkező terület a Velencei-tó környéke, ahol Gárdonyban 43 négyzetméteres, lakható állapotú, partközeli faházért 29,9 millió forintot kér az eladó”

– fogalmazott.

Megjegyezte, hogy azok, akik pedig luxusra vágynak vagy nagyobb büdzsével rendelkeznek 450 millió forintért választhatják az újépítésű, 300 négyzetméteres, partközeli házat. Vagy éppen befektetési szándékkal Siófokon vagy Balatonlellén olyan hatalmas felújítandó komplexumokat, amelyek bérbe adható apartmanok kialakítására is alkalmasak a saját kikapcsolódáson túl.

Kell egy ház...

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit is keresnek a nyaraló vásárlók 2024-ben leginkább. A luxus a fontos vagy éppen egy csendes, családias zugra vágynak? Nincs nagy meglepetés azonban az ingatlanpiac ezen szektorában sem. Bohus Péter szerint a keresések elsősorban még mindig az olcsóbb üdülőingatlanokra vonatkoznak.

„Jellemző, hogy azok, akik megadnak egy ármaximumot, legtöbben a 10, majd a 15 és végül a 20 milliós felső sávot írják be. Viszont, ha állapotot adnak meg szűrőként, akkor a legtöbben felújított, jó állapotú, majd új és újszerű ingatlant kerestek”

– fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy akiknek számít a méret is, azok legtöbbször a 30 négyzetméteres ingatlanokat keresték, kicsivel kevesebben az 50, majd a harmadik legtöbbször beállított minimum méret a 40 négyzetméter volt, viszont maximumnak legtöbben a 10 négyzetmétert adták meg.

A nyaraló vásárlóknak még mindig a legfontosabb tényező a lokáció. Általában konkrét, preferált településeken szeretnék megtalálni az elképzelt hétvégi házat. A második tényező a döntéshozásban az ár és ezen túl már nincsenek általánosítható igények, de sokat dobhat az ingatlan értékén egy jó panoráma vagy éppen a vízközelség. Ha pedig nincs a közelben vízpart, korábban már írtunk róla, hogy előnyt jelenthet a medence is.

A megfelelő állapot fontossága az utóbbi 1-2 évben felértékelődött és ez jelenleg is jellemző a nyaralópiacra az Otthon Centrum szerint. Vagyis a jó állapotú, felújított nyaralókat sokkal gyorsabban veszik, mint a felújítandót.

TOP5: Filléres nyaralók a Balatonnál

Megnéztük az ingatlan.com kínálatában a legolcsóbb nyaralókat a balatoni régióban. Olyan hétvégi házakat kerestünk a "nyaraló" kategóriában, amelyek maximum 10 kilométerre vannak a Balatontól. Ezek az ingatlanok még jóval kedvezőbb áron vásárolhatóak meg, mint a balatoni településeken kínált házak, viszont sok esetben a hangulat és a panoráma, illetve a strandok gyors elérése miatt jó opciót jelenthetnek.

1. Tab, Öreghegytanya: 9,80 millió forint

A kétszintes, 60 négyzetméteres nyaraló két szobából és egy nagy nappaliból áll, illetve a leírás szerint több kamra, tároló és fedett terasz, illetve dupla pince is tartozik hozzá. A kertben gyümölcsfák, mogyoróbokrok és több száz tőke szőlő is van. A bemutatkozó szerint a ház jó állapotú, villany van bekötve. Tabról könnyen elérhető Zamárdi Balaton partja.

2. Sármellék: 9,90 millió forint

A jó állapotúként hirdetett, vegyesfalazatú hétvégi ház Sármellék külterületi részén található. 1688 négyzetméteres telken 60 négyzetmétes ház, amely alkalmas pincének és nyaralónak egyaránt. Elosztása jó, konyha-szoba-borospince van az egyik részén, míg a házhoz épített tároló külön bejárattal rendelkezik. A hirdető szerint utóbbi akár lakhatóvá is alakítható.

3. Karmacs: 9,90 millió forint

Karmacs szőlőhegyén, szép panorámával kínálják a felújított téglafalazatú kisházat a 2128 négyzetméteres telekkel. A ház az elmúlt évben új, hőszigetelt nyílászárókat kapott, kialakításra került a fürdőszoba-wc és a vízellátást biztosító vízmű-rendszer. Az ingatlan nem túl nagy, mindössze 42 négyzetméter viszont alig 10 kilométerre van a Balatontól, Hévíztől pedig 8 kilométerre.

4. Lesenceistvánd: 12.60 millió forint

Zártkerti ingatlant kínál a hirdető Lesenceistvándon, a Tapolcai-medence szélén, alig 8-10 kilométerre a Balatontól. A szöveg alapján a 27 négyzetméteres, 1 szobás ház kívülről átlagos állapotú, de belül szép, megkímélt, felújított. A telek felső részéről láthatóak a Tanúhegyek, alsó része pedig nyugodt, erdős.

5. Lepsény: 13 millió forint

Listánk legdrágább nyaralója Lepsény öreghegyi részén található, a Balatontól 10 kilométerre. A zártkerti ingatlan lakószintjére egy délnyugati tájolású teraszról léphetünk be, amit a tulajdonos étkező, nappali, mosakodó sarok funkcióknak megfelelően rendezett be úgy, hogy pihenésre is alkalmas legyen. A bemutatkozó szerint a tetőtér beépíthető: egy szoba vagy két kisebb hálófülke alakítható ki. A lakószint alatt van még egy ablakos szuterén helyiségben, amit eddig "borozónak" használtak, illetve itt dolgozták fel a gyümölcsöket. A téglaboltíves borospince tölgyfa hordóiban pedig tárolták a bort. A házba a villany be lett vezetve, a vizet ásott kútból lehet kinyerni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?