Csöndes, de mégis érezhető lakáspiaci fellendülésről és ezzel kapcsolatos telekhiányról számolnak be a miskolci fejlesztők. A hétvégi, 4. miskolci Lakásvásár előtt készült körképünk színes kínálatról tanúskodik. Magyarország harmadik legnagyobb városában folyamatos áremelkedés és építési telek hiány mutatja a fellendülést. Az önkormányzat nem tud olyan tempóban telkeket belterületté minősíteni, amit a befektetői és beruházói vásárlói kedv indokolna.
Miskolc
Maradva a használt lakásoknál, a panelekhez képest nagyjából egymillió forintos plusszal kell számolni a téglaépítésű, gázfűtéses otthonok áraiban. A városban jelentős panelfelújítások voltak, ezért bár egy plusz két félszobás panel kapható 8 millió forintért, ha ugyanez a kategória fűtéskorszerűsítés után kerül piacra, egy-másfél millió forinttal magasabb áron is elkel.
Az újlakás-piacon 230-300 ezer forint közötti átlagos négyzetméter árakkal lehet számolni, ami persze a projektméret, helyszín és műszaki tartalom függvénye. A Dorottya parkban és az Alexa parkban is 249 ezer forintos négyzetméteráron kínálják z új otthonokat. , de akciókkal is találkozhat a vásárló. Ilyen a kétéves rezsiköltség átvállalása, vagy éppen, ha valaki képes 40%-os önrész vállalására, piaci ár felett egymillió forinttal veszik meg használt lakását. Ez népszerű lehet, hiszen a váltáskor gyakran gond a korábbi otthon eladása.
Érdeklődők a Lakásvásáron
Az árak és trendek mellett a kiállításon alkalom lesz részletes információkat szerezni az alaprajzokról, műszaki kérdésekről és a lakásválasztásban fontos hitellehetőségekről. Ugyanis a bankok képviselői a család költségvetésének ismeretében személyre szabott tanácsokat adnak arról, hogy milyen típusú hitel- esetleg lízingkonstrukcióban érdemes gondolkodni, milyen futamidő és önrész vállalása a legcélszerűbb a leendő ügyfél igényeihez igazodva.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kiállításra számos vásári akcióval érkező társaságok két napig, május 17-18-án, 10 és 18 óra között várják a lakáskeresőket. A helyszín változatlanul az ITC Központ. A belépés szokás szerint ingyenes, akárcsak a szervezők jókívánsága: "Találja meg otthonát két nap alatt!"
Forrás: Ingatlan és Befektetés
Kutyának sem kell Rubik Ernő luxusvillája? Megtaláltuk a hirdetést, százmilliókat engedtek az árából
Ismét eladósorba került a II. kerületi Rubik-villa. A bűvös kocka atyjának egykori otthonáért 1,3 milliárd forintot kérnek, majdnem 2 milliárdról lett ennyire leárazva.
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.