12 °C Budapest
Egy *Chinchilla macska

Nem csoda, hogy ebből kevés magyar tollasodik meg: sokan egyszerűen nem értik a pénzesőt

2024. augusztus 31. 14:03

A magyarországi lakosok kriptovaluta-ismeretei jobbak, mint a többi közép-európai ország esetében, azonban felük továbbra sem ismeri ki magát a virtuális valuta világában – derül ki egy friss kutatásból.

A magyar válaszadók kétharmada jó ismeretekkel rendelkezik vagy legalább tájékozott a kriptovaluták terén - derült ki az Ipsos által a BITmarkets Academy számára készített nemzetközi felmérésből. A szakszavak ismerete, ahol az általános tudás alacsonyabb, szintén átlag feletti a magyarok körében – például a kriptovaluta váltó fogalmát a lakosság 45,7%-a, a kriptovalutákkal kapcsolatos ETF alapokat pedig 43,4%-a ismeri.

Bár a kriptovalutákkal kapcsolatos ismereteik átlag felettiek, a magyarok kriptovaluta-birtoklása ugyanúgy 16%-os, mint a szlovákoké, míg a csehek esetében ez az arány 17%. „A kriptovaluták vásárlása iránt a válaszadók 27,2%-a mutatott érdeklődést. A magas tudatosságot mutatja, hogy az érdeklődők több mint fele oktatáson vagy kurzuson venne részt befektetés előtt” – mondta el Ali Daylami, a BITmarkets vezető elemzője.

A kriptovalutával nem rendelkező, de irántuk érdeklődők 55,5%-a venne részt képzésen vagy tanfolyamon még a beszerzés előtt, míg 27,9%-uk számára maga a vásárlás lenne az első lépés. A válaszadók 14,9%-a először meghallgatná a környezetük véleményét, ajánlását.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. szeptember 13. 18:30
Orbán Viktor a kormánypropaganda átalakítását tervezi, ami mögött Magyar Péter és a Tisza Párt előre...
Holdblog  |  2024. szeptember 13. 08:23
Blázzsal ketten kitárgyaljuk a magyar gazdaságot. Mint a TV-ben. Meg egy kis káromkodás. Jó szórakoz...
KonyhaKontrolling  |  2024. szeptember 13. 07:45
Amikor hitelt akarunk felvenni, legtöbben az internetről, vagy személyesen a bankoktól tájékozódunk....
Bankmonitor  |  2024. szeptember 12. 16:23
Bankszámláink és bankkártyáink sokkal több lehetőséget nyújthatnak, mint azt elsőre gondolnánk. Tíze...
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 14. szombat
Szeréna, Roxána
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. szeptember 14. 19:14