Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken, a nemzetközi piacokon sincs határozott irány az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Csütörtökön a BÉT részvényindexe, a BUX 390,31 pontos, 0,57 százalékos csökkenéssel, 68 095,19 ponton zárt. Varga Zoltán előrejelzésében kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyama letört egy meghatározó támaszt, az 50 napos mozgóátlagot 17 552 forintnál. Így jelenleg negatív a technikai kép, a következő támaszok 17 270, majd 17 ezer forintnál húzódnak.
Csütörtökön az OTP-részvények ára 170 forinttal, 0,97 százalékkal 17 340 forintra esett, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.
A Mol grafikonján 2 784 forintnál látható támasz, míg 2 830 forintnál ellenállási szint. A részvény 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2 800 forintra gyengült csütörtökön, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az elemző hozzátette, hogy megerősítette a Mol adósbesorolását a Fitch Ratings, a vállalat közlése szerint a hitelminősítő megerősítette az érvényben lévő BBB- besorolást stabil kilátással.
A Richter a 200 napos mozgóátlag alatt zárt, ami 9156 forintnál húzódik, alatta 9 ezer forintnál található a következő támasz. Csütörtökön a papírok árfolyama 25 forinttal, 0,27 százalékkal 9 115 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakértő szerint a Magyar Telekom egyelőre nem bírt az 1 000 forintos szinttel, kisebb korrekció indult, támasz 972 forintnál látható a grafikonján. A részvény árfolyama 6 forinttal, 0,6 százalékkal 991 forintra gyengült, forgalma 213,2 millió forint volt csütörtökön.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.