Na ezért nem mindegy, mennyi zsebpénzt kap a gyerek: baj lehet belőle

Finoman fogalmazunk akkor, ha azt mondjuk, rengeteg koncepció, és a hozzájuk kapcsolódó megannyi érv, szakmai tapasztalat, na meg kutatás feszül egymásnak, amikor gyermekeink pénzügyi nevelése kerül szóba. Korábbi, "Minden a zsebpénzen múlik: sok szülő elrontja, a gyerek örökké fizetheti az árát" című cikkünkben a zsebpénz kérdéskörét jártuk körbe. Arra kerestük a választ, adjunk-e a gyerek kezébe rendszeresen pénzt, mely életkortól és főleg mennyit? Cikkünkben olvasóink is szavazhattak, amelynek eredményeit "Tényleg ennyire sóherek a magyar szülők: a zsebpénzen is spórolnak?" című anyagunkban publikáltuk.

Cikkeinkben idéztük Papszt Krisztina családi pénzügyi szakértőt. Ő azt javasolta, "feltétlenül kezdjünk el a lehető legkorábbi időpontban, már akár 8-9 éves kortól rendszeresen kisebb összegeket adni a gyerek kezébe. Nem azért, hogy legyen mit elszórnia az iskolai büfében, hanem hogy megtanulja beosztani." A zsebpénz a szakértő szerint az egyik első és legfontosabb eszköze a pénzügyi nevelésnek, ám fontos, hogy ne váljon a nevelés eszközévé. Hozzátette, hogy nem érdemes konkrét ajánlást tenni arra vonatkozóan, hogy ki mennyi pénzt adjon a gyerekének hetente vagy havonta, ez mindenkinek a saját anyagi helyzetétől függ. Azt viszont kiemelte, "túl sokat azonban nem érdemes, hiszen úgy nem fogja megtanulni a pénz valódi értékét".

Egymásnak feszülnek a vélemények

Cikkeink megjelenése után egyértelművé vált, hogy a vélemények igencsak megoszlanak Magyarországon a zsebpénz kérdéskörét illetően. Erre utalt a szavazás végeredménye, az olvasók fórumbejegyzései, a kommentek, és a szerkesztőségnek küldött levelek is. Ki szülőként, ki nagyszülőként, míg néhányan pénzügyekben jártas szakértőként nyilatkoztak. Hosszabb levélben fogalmazott meg hangsúlyos kritikát például Himer Csilla pénzpedagógus. Álláspontja szerint nem állja meg a helyét Papszt azon állítása, miszerint "a lehető legkorábban kezdjünk el a gyerek kezébe pénzt adni, már akár 8-9 éves kortól". Mint írta, rengeteg a pontatlanság, és a félreértelmezhető motívum Papszt gondolatmenetében, amelyek véleménye szerint ugyan nüansznyi eltéréseknek tűnhetnek, de a gyakorlatban óriási különbségeket eredményezhet a gyermekek pénzügyi fejlődésében.

- szögezte le szakértői nyilatkozatában Himer Csilla, akinek további gondolatait az alábbiakban vágatlanul közöljük:

"Már a babakocsiban ülve is látja, hogy a szülei hogyan vásárolnak, akkor pénzt adnak ki stb. Ezen kívül simán elképzelhető, hogy a nagyszülők, rokonok az aprót odaadják a gyereknek. Vagyis a gyerek anélkül is kap pénzt a kezébe, hogy mi odaadnánk. Az a lényeg, hogy ilyenkor a gyerek saját szintjén elmagyarázzuk, mi ez, mire jó. A legkisebbeknek elég annyit mondani, hogy ez nem étel, ne vegye a szájába. A kisóvodásnak azt, hogy anyu ezért kap meg mindent a boltban, ha ezt odaadja a boltos néninek. A nagyobbaknak már meg lehet mutatni az anyagát, miből készült, hogyan néz ki, miben különböznek egymástól stb. Aztán iskolás korában már elkezdhetjük darabra is megszámolni, később pedig, ahogyan ismerkedik a számokkal, az értékével is megismertethetjük.

A vásárlás menetét megismertethetjük vele otthon boltos-piacos játék formájában is, amihez szintén jól jöhet, ha már csörög némi apró a gyerek malacperselyében - és ezt már középsős-nagyovis korban is simán lehet játszani. A kisebbeknél a lényeg a pénzzel való ismerkedés, a fizikai találkozás - és annak észleltetése, hogy a pénz jön és megy, fogy és újra növekedhet az összege. (Ennek érzékeltetésére nagyon jó módszer, ha minden játékos vásárlás után megszámoljuk, mennyi van még, az mire elég, mit tudok még venni, ha nem tudok, akkor hazamegyek stb.)

Ezen kívül gyakori, hogy már az ovis korú gyerekek a rokonoktól (főleg nagyszülőktől) kisebb-nagyobb összegeket kapnak ajándékba is, pl. locsolkodás alkalmával, vagy éppen névnapra, születésnapra, vagy csak úgy, mert jógyerek volt. Ezeknek is jó helye lehet a malacpersely. Ekkor dúl a gyerekekben a gyűjtőszenvedély, amire már ekkor lehet alapozni, és az első lépéseket megtenni a megtakarítás jó szokásának kialakításához. Hiszen az ovis-kisiskolás gyerekek ugyanolyan lelkesen gyűjtenek csigaházat, kavicsot, gesztenyét is, ahogyan pénzt is.

Ha pedig valamilyen vágyott cél érdekében történik a gyűjtés, azt is megtaníthatjuk, hogy a megtakarításnak mindig jó, ha van konkrét célja. Nekem már volt olyan ügyfelem, akinek nagycsoportos ovis 6 éves kisfia maga gyűjtötte így össze a vágyott Star Wars Lego-készletre valót, és utána a boltban ő fizetett önállóan (persze szülői felügyelet mellett, mert ő még nem volt képes a tízezres számkörben számolni). A gyerek önbizalomfröccsöt kapott, nem retteg a pénztől, nem szükséges rossznak tekinti, a szülő pedig fontos dolgokat tanított így neki. És nem volt sem 8, sem 9 éves."