Közös kasszán vagy a csajoddal, pasiddal? Elment az eszed?

Csak az működik, ami nálunk van!

Kiderült, hogy egyik kollégánk a feleségével külön kasszán van, mire felhördült a szerkesztőség, és egy emberként támadta a külön kasszás modellt. Aztán ahogy beszélgettünk, az is világossá vált, hogy számtalan, a gyakorlatban jól működő módszer van a pénzügyek kezelésére. Viccesen mondhatnánk, hogy az a siker kulcsa, hogy lényegesen többet keressünk, mint amennyit a háztartás elkölt, és akkor nincsenek konfliktusok, de a valóság a legtöbbünk számára az, hogy folyamatosan kompromisszumokat kell kötnünk a párunkkal. Négy portfoliós négy modelljét mutatjuk be, ami évek óta működik, és amelyeken keresztül az is jól szemléltethető, hogy nincsen tuti tipp.

1. A totális összevezetés

Mi a modell lényege?

A feleségemmel már jóval az esküvő előtt összevezettük a pénzügyeinket, ami az első ötletelés után kifejezetten ijesztőnek tűnt. Az önálló döntéseken alapuló szingli élet után egy a másik fél számára is átlátható, könnyű elszámoltatást lehetővé tevő és gyakori kompromisszumokon alapuló modell eleinte furcsa volt, viszont már rövid távon is sokkal életszerűbbnek tűnt, mint bármi, ami korábban volt, például a közösbe bedobott és gyorsan kimerülő közös kiskasszától a ki, kit hív meg egy italra vagy vacsorára sztorikig.

A pénzügyeink összevezetését alaposan megkönnyítette, hogy értelmezhető vagyonunk anno még nem volt, a fizetésünk nagyjából hasonló összeget tett ki, és azt rendszeresen kaptuk. Igazán jól viszont attól működik a dolog, hogy a feleségemmel hasonlóan gondolkodunk a pénzügyekről, alapvetően takarékosan élünk, nagyon ritkán vannak olyan nagyobb kiadásaink, amik csak az egyikünknek fontosak. Persze a közös kasszában a legnagyobb egyetértés mellett is vannak túllövések, amikor hirtelen egyikünk sem tudja, hogy abban a hónapban mire költöttük el a világ pénzét, olyankor segít a költségek könyvelése. Az esküvő után egy évig papíron, a kisfiúnk születése előtt közel egy évig egy appban vezettük a kiadásainkat, mert bár nagyvonalakban tudja az ember, hogy mire mennyit költ, az egy fröccsözés itt, egy cipővásárlás ott sok pénzt elvihet, és a kisebb-nagyobb nyaralások is tudnak az előzetesen tervezettnél jóval többe kerülni. A gyerekekkel kapcsolatos kiadások csak erősítik a modellt, innen nézve már nehéz elképzelni, hogy ezt én veszem, azt meg te, ha valamiben, akkor a gyereknevelésben, abban, hogy mit kap a gyerek, érdemes konszenzusra törekedni, erre pedig rávezet a közös kassza.

Kinek ajánlható?

A közös kasszához az ideális kiindulóhelyzet az, ha a feleknek nincsen jelentős vagyonuk, a bevételeik rendszeresek és hasonlóak, minden más esetben feszültségekkel lehet terhes a pénzügyek összevezetése. A legfontosabb azonban az, hogy a két fél hasonlóan gondolkozzon a pénzügyekről és tudjon kompromisszumokat kötni a nagyobb kiadásoknál.

Hol csúszhat félre?

A legnagyobb egyetértés mellett is vannak olyan élethelyzetek, amikor az egyik fél valamire jóval többet költene, mint a másik, külön számlával, kompromisszumok nélkül nyilván egyszerűbb lenne meghozni ezeket a döntéseket.

2. Egyenlőség és függetlenség

Mi a modell lényege?

Bár egyikünk bölcsészként, a másikunk közgazdászként végzett, a pénzügyekről nagyon hasonlóan gondolkodunk. Közös felfogásunk lényegében három pillérre épül: 1. a pénzügyek lehetőség szerint minél ritkábban képezzék a mindennapi beszélgetéseink tárgyát, mert nem hallottunk még párkapcsolatról, amelyre az anyagiak előtérbe helyezése jó hatással lett volna, 2. gyerekkorunkban egyikünk sem volt "eleresztve", így a munkába állással megszerzett anyagi függetlenségéből mindketten a lehető legkevesebbet gondoltuk feladni, 3. nem szeretjük az egyenlőtlenségen alapuló viszonyokat, ráadásul mindketten hasonló fogyasztási szinttel rendelkezünk, így ha a jövedelmünk egyenlőtlen is, egyértelmű volt, hogy "családon belül" egyenlővé kell azt tenni (gyerekünk még nincs).

Az 1. alapelvből nálunk a gyakorlatban az következett, hogy

(erre kiválóak a rendszeres, pl. a magas hozamú lakás-takarékpénztári megtakarítások és bizonyos értelemben a hiteltörlesztés is), a rezsiszámlákat stb. a szinte észrevétlen (a magasabb jövedelmű fél számláját terhelő) csoportos beszedéssel fizessük, egymás kisebb költéseit pedig ne is feltétlenül lássuk. A 2. alapelvvel együtt ez azt eredményezte, hogy

(persze ilyenkor a kicsi fix költségű bankszámlacsomagok vannak előnyben), amely felett mindketten teljesen egyedül rendelkezünk. A 3. alapelvnek megfelelően pedig úgy döntöttünk, hogy

két esetet leszámítva: ha váratlan, kb. 5 ezer forintnál nagyobb havi közös kiadásunk keletkezik, azt elfelezzük, ha pedig egyikünk hó végén kifogy a pénzből, azt a másiknak kipótoljuk. Ha esetleg mindketten kifogytunk, akkor a megtakarításunk likvidebb részéhez nyúlunk.

Kinek ajánlható?

Bár nálunk ez egyáltalán nem volt szempont, leginkább talán azoknak ajánlható, akik szeretnék elrejteni személyes kiadásaikat a párjuk elől. Azoknak is, akik a párkapcsolaton belül bizonyos értelemben fontosnak tartják a függetlenséget és/vagy az egyenlőséget. Ezzel a módszerrel nem kell sok kompromisszumot hozni, és nem kell a pénzügyekről felesleges vitákat folytatni. Csak a rendkívüli közös kiadásokról és a hosszú távú megtakarítási/hitelfelvételi startégiáról kell közös döntést hozni, de az meg alap. Azoknak is jó szívvel ajánlható ez a módszer, akiknél nagy a különbség a pár két tagjának jövedelme között.

Hol csúszhat félre?

Ha sokat takarít meg a pár, vagy alacsony a jövedelem, és viszonylag szűk a fogyasztási keret, akkor könnyen előfordul, hogy a pár egyik vagy másik tagja előbb kifogy a pénzből, ilyenkor esetenként "rendkívüli" közös döntést kell hozni a hónap végén. A gyereknevelés is jócskán megdobhatja a váratlan közös kiadások szintjét, ezt a módszert ilyen esetben még nem teszteltük.

3. Az arany háromszög

Mi a modell lényege?

A feleségemmel mi is a közös vállalások, közös terhek intézményében, de emellett személyes pénzügyi döntéseink szabadságának fenntartásában hiszünk.

A rendszer úgy működik, hogy a fix és várható költségeink alapján, konszenzusos döntés után, egyenlő összegekkel töltjük fel a közös számlát, és innen fizetünk minden közös tételt, legyen szó a rezsiről, a hűtő és a spájz feltöltéséről, a gyerek bölcsődéjéről, vagy épp egy közös nyaralásról. A számla természetesen megtakarítási konstrukcióként is működik, tehát itt kötjük le a biztonsági tartalékot és ezen gyűjtögetünk a komolyabb közös kiadásokra is, mint például egy új autó, vagy a lakás felújítása. Saját számláink pedig megmaradnak egyéni szükségleteink, vágyaink szolgálatában (ide tartozik a nyugdíjmegtakarítás is), így feszültségek nélkül tudunk arra költeni a maradékból, amire csak akarunk. Ha őszinték akarunk lenni, más modellt el sem tudunk képzelni. Sosem értettük például azokat a barátokat, kollégákat, akik rutinszerűen görcsöltek a számla SMS-értesítőjét olvasva azon, épp mire, mennyit és hol költött a párjuk.

Kinek ajánlható?

A hármas modell alapja, ha a feleknek önálló, a közös költségek felét bőven fedező bevételi forrása van, és ennek fenntartásához hosszú távon ragaszkodnak is. A modellt nem befolyásolják az extrém, eltérő igények sem, ezekre ugyanis mindenki a saját számláján tud spórolni.

Hol csúszhat félre?

Hosszabb munkanélküliség, például GYES esetén borulhat a koncepció. Továbbá fontos kiemelni, hogy három bankszámla fenntartása többlet költséggel is jár.

4. Totális szétválasztás, totális összevezetés

Mi a modell lényege?

Elöljáróban annyit hadd jegyezzek meg, hogy ha két napja megkérdeznek, hogy szerintem a munkatársaim milyen "párkapcsolati pénzügyi modellt" követnek, azt mondtam volna, hogy bizonyára olyat, mint a miénk, mert ez (csak) így logikus. Aztán ahogy az övéket megismertem, rájöttem, hogy végül is a miénk ugyanolyan esetleges módon fejlődött ki, mint másoké, és most már látni vélem, hogy milyen körülmények között működik, és (talán) milyen helyzetekben nem.

Az elnevezés ("Totális szétválasztás, totális összevezetés") ellentmondásossága arra utal, hogy a pénzügyeink formális kezelési módja egyáltalán nem fejezi ki azt, ahogyan a pénzügyeinkről egyébként gondolkodunk. Na most ugyanezt magyarul: a feleségemnek és nekem nincs közös bankkártyánk, jövedelmeink külön számlára érkeznek, kiadásainkat erről önállóan intézzük. DE: ennek ellenére a bevételeinkre és a kiadásainkra is úgy tekintünk, mint egy közös kassza részére. Olyannyira közös, hogy nincs felosztogatás, nincs egyenlegvizsgálat, (kinek a számláján van több és miért, és kell-e ezen változtatni), éppen ezért nincs feltöltögetés, egymásnak utalgatás stb., hiszen ha minden bevétel és kiadás az oszthatatlan háztartás része, akkor ez felesleges.

Ez a dolog azonban valószínűleg csak úgy működik jól, ha a modell része az átláthatóság. Vagyis otthon "tudományos igényű" Excel-táblán vezetjük az összes bevételt és kiadást, számon tartva az egyes számlák egyenlegét is. Így aztán mindketten bármikor tudhatjuk, hogyan állnak a pénzügyeink, mennyit költhetünk az adott hónapban.

A gyakorlatban mindez úgy működik, hogy a hétköznapokban látszólag véletlenszerűen az fizeti a felmerülő kiadásokat, aki éppen ott van. Valójában ez azt jelenti, hogy a feleségem számlájáról mennek a rezsiköltségek és a gyerekekkel kapcsolatos kiadások zöme is. Ha valahová közösen megyünk (nagybevásárlás, nyaralás, étterem stb.) akkor jellemzően én fizetek. Ez a mai jövedelmi és kiadási viszonyaink alapján oda vezet, hogy a feleségem számlája hó végére nagyjából leürül, az enyémen pedig - attól függően, hogy voltak-e nagyobb kiadásaink - vagy képződik némi megtakarítás vagy nem. Ez azért is kényelmes, mert a megtakarításainkat én kezelem. De erre ugyanúgy igaz a teljes transzparencia, és természetesen úgy tekintünk rá, mint közös felhalmozásra.

Kinek ajánlható?

Most, hogy így kénytelen voltam jobban belegondolni, a modellünk elég sok feltétel mellett működőképes. Egyrészt kell hozzá bizalom, és hogy ne legyen a másik előtt pénzügyi titkolnivalód. Másrészt az is kell hozzá, hogy a két kereső között ne legyenek szélsőséges jövedelemkülönbségek, illetve lehetőleg személyes kiadási különbségek se (költséges hobbi stb.). És valószínűleg az is elengedhetetlen, hogy a háztartás tagjainak meglegyen az a közös igénye, hogy a bevételek és kiadások alakulását viszonylag szorosan nyomon kövesse (mi kb. kéthetente nézzük át a gazdálkodásunkat). Ha viszont ezek megvannak, akkor nagyon kényelmes, extra erőfeszítést nem kívánó megoldás, amiben a szabadság és a közös gazdálkodás elve is megjelenik.

Hol csúszhat félre?

A fenti feltételek nem teljesülésekor. Nagy jövedelemkülönbség (pl. háztartásbeli, gyerekkel otthon lévő pár), extrém módon különböző kiadási szokások, bizalomhiány esetén szinte biztosan nem működik a dolog. Ha a felek nem akarják amúgy szorosan nyomon követni a pénzügyeiket, akkor egy ilyen modellt szintén tehernek érezhetnek.