Az elmúlt időszakban a NAV két dunántúli megyében mintegy 14. 500 doboznyi cigarettát foglalt le.
Reális esély van az 1000 eurós minimálbér és az 1 millió forintos bruttó átlagkereset elérésére 2028-ra, ha a magyar gazdaság tervezett magasabb növekedési üteme megvalósul és az infláció kiszámíthatóan alacsony szinten tartható - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Czomba Sándor jelezte, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tárgyalásokat folytat a jövő évi, illetve a következő három évi bérek alakulásáról. A kormány célja, hogy a minimálbér 2027. január 1-jére elérje az abban az évben várható rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát, ami a mostani számítások szerint 370-375 ezer forint körüli összeg - ismertette az államtitkár. Ezt évente 12 százalékos emeléssel el lehet érni, az emelkedés évenkénti pontos mértéke ugyanakkor a gazdasági növekedéstől függ - hívta fel a figyelmet. Hozzátette, hogy ebben konszenzus van a felek között.
Az államtitkár felidézte, hogy a kormány várakozása szerint 2025-ben a magyar gazdaság 3-4 százalékkal bővülhet, 2026-ban pedig a 4-5 százalékkal. Ha marad a 3-4 százalékos sávban az infláció, és a vállalkozások termelékenységét is javítani tudják, akkor elérhető a havi 1 millió forintos bruttó átlagkereset 2028-ra - hangsúlyozta.
Czomba Sándor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy a gazdasági növekedésben nagyon fontos szerepe van a hazai kis- és középvállalkozásoknak (kkv), amelyek a magyar munkavállalók kétharmadát foglalkoztatják. A kormány 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterve ezért célul tűzte ki, hogy elősegítse a magyar kkv-szektor megerősödését, versenyképességének növekedését - fejtette ki az NGM államtitkára.
Címlapkép: MTI/Illyés Tibor
Erről a legtöbb dolgozó nem is tud: megváltható, illetve átvihető jövő évre a ki nem vett szabadság?
Sokan tévesen azt gondolják, hogy a ki nem adott szabadságot a munkavállaló év végén pénzben megváltathatja. Ez azonban nem igaz, de...
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.