Tedd próbára tudásod a Pénzcentrum gazdasági kvízének kitöltésével és mutasd, mennyit tudsz a magyar forintról, a furcsa adónemekről, illetve a nemzetközi pénzügyekről!
Egyre több magyar bíró kényszerül vérplazmát adni, mert nem tud rendesen megélni a fizetéséből - állítja a 24.hu. Az igazságszolgáltatás őreinek nem csupán olyan eseti kiadásokra nem jut pénz, mint a koncertlátogatás vagy a színház, sokan a mindennapi kiadások terén is küszködnek.
A bíróságokon dolgozók immár harmadik éve nem kaptak fizetésemelést, miközben az infláció rekordszintet ért el. Ráadásul a bírókat törvény akadályozza meg abban is, hogy másodállást vállaljanak, ezért egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.
Az elmaradt fizetésemelések és a magas infláció miatt az igazságszolgáltatásban dolgozók helyzete annyira súlyos, hogy az Országos Bírói Tanács (OBT) ülésein hónapok óta napirendi pontként szerepel a bírók és igazságügyi alkalmazottak javadalmazásának kérdése. Kovács Gergely, a Győri Járásbíróság elnökhelyettese a május 22-ei OBT ülésén egy megyei értekezlet jegyzőkönyvéből idézett, rávilágítva a bírói kar alsóbb szintjein uralkodó súlyos helyzetre.
Az országban vannak olyan bírók, akik jövedelmük kiegészítése érdekében heti rendszerességgel vérplazmát adnak – mondta a győri járásbíró, majd hozzátette: nem engedhetik meg maguknak, hogy családjukkal étterembe vagy színházba menjenek, nyaralni pedig csak a SZÉP-kártyájuk terhére tudnak.
Gyermekeik iskolai kiadásait nehezen, sokszor részletfizetéssel tudják csak fedezni. A helyzet elkeserítő, megalázó és méltatlan. Mi, bírók tartunk itt, nem is beszélve az igazságügyi alkalmazottakról, akik harmad- vagy negyedannyi pénzből próbálnak megélni
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– hívta fel a figyelmet.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.