Jelentős forgalomra kell számítani a Balaton környékén, miközben az M7-es autópályán és több főúton is torlódások alakultak ki a hazafelé tartó nyaralók miatt.

Irtózatos bűz terjeng a Balatonnál: most végre kiderült, honnan jön az elviselhetetlen szúrós szag
Hetek óta fullasztó, savanykás bűz terjeng Balatonfűzfőn, lassan az egész várost bejárja és megkeseríti a lakók életét. Most végre a szag forrását is megtalálták, környezetkárosítás bűncselekménye miatt pedig ismeretlen tettes ellen megtörtént a büntetőfeljelentés.
Ahogy Balatonfűzfő polgármestere, Szanyi Szilvia Facebook-bejegyzésében írta, a lakosság naponta tesz bejelentéseket a környezetvédelmi hatóságoknál, olyannyira elviselhetetlen a bűz, ami terjeng a településen. A polgármester szerint "rendkívül súlyos, közegészségügyi és környezetvédelmi szempontból is aggasztó eset, amely Balatonfűzfő, Papkeszi, Királyszentistván és Balatonkenese lakott területeit érinti, a településünk határában működő egyik gazdasági társaság tevékenységéhez köthető." Mint kiderült, a bejelentésekre több alkalommal is kivonultak a helyszínre a helyi hivatásos tűzoltók, valamint a katasztrófavédelem mobil laborja, akik a királyszentistváni Nitrokémia Zrt. üzemi területén ammónia nevű szúrós szagú, gáz jelenlétét mérték a levegőben.
A helyiek szerint ez a helyzet tovább nem tartható, a tiszta levegőhöz ugyanis mindenkinek joga van! A cég közben tájékoztatást adott arról, hogy üzemzavar miatt történt ez havária eset. Hónap elején megígérték, hogy nem engednek be több tartályos autót és addig sem, amíg nem oldódik meg a probléma.
Ahogy a Veol.hu írta, a polgármester tudomása szerint VE/30/03892/2025 számon környezetvédelmi hatósági ellenőrzési eljárást folytatnak az ügyben. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésének 11. pontja értelmében az önkormányzatnak helyi környezetvédelmi feladatai vannak, az eljárás érinti jogos érdeküket. Továbbá a város strandokat, csónakkikötőt, csillagvizsgálót, szálláshelyeket tart fenn, melynek forgalmához gazdasági érdek is kapcsolódik. A szaghatás az idegenforgalomra kedvezőtlen hatású lehet, a turisztikai befektető cégeket elriasztja. A szaghatás a lakosságban félelmet szül, befolyásolhatja a szülőket, hogy mely oktatási, nevelési intézménybe írassák be gyerekeiket, vagy elköltözzenek egészséges környezetbe. Ennek is gazdasági hatása van.
Kontrát Károly képviselő egyeztetett a kormányhivatallal és Kern Tamás kabinetfőnökkel ez ügyben. A környezetvédelmi eljárás elindult. Feltételezésük szerint a Nitrokémia Zrt. jelentős károkat szenvedett el az ismeretlen cég által használt, ismeretlen összetételű anyagok következtében, melyek súlyosan károsították a vállalat technológiai berendezéseit. Mivel a Nitrokémia Zrt. állami tulajdonú vállalat, megítélésünk szerint közvagyon károsodása is felmerül, így feltételezik, hogy a környezetkárosítás bűncselekménye miatt ismeretlen tettes ellen megtörtént a büntetőfeljelentés.

Brutális medvetámadás történt a közelben: kilőttek egy fenevadat, de így is katasztrofális a helyzet
Vasárnap délelőtt egy medve támadt a Székelyföldi településen, Homoródalmáson, ezért a helyszínre érkező hatóságoknak végül ki kellett lőniük az állatot – közölte a község polgármestere,...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


