Szigorú szabályok védik a gyermeket vállaló alkalmazottakat, mégis számos akadály várhatja azokat, akik a szülési szabadság lejártát követően vissza szeretnének térni a munkába.
Már csak néhány hét és itt a nyári vakáció, ami több ezer diák számára a felhőtlen szabadsággal és a tanulásmentes hétköznapokkal járna. Ám vannak, akik a pihenés mellett szeretnék a bankszámlájukat is feltölteni. Mutatjuk, milyen lehetőségek közül választatnak a dolgozni vágyó tanulók idén nyáron.
A dolgos hétköznapok leginkább a felnőttekre jellemzőek, diákként elsődleges célunk a tanulás, a fejlődés és persze a pihenés. Sokszor azonban diákként is szeretnénk kipróbálni magunkat a munka világában, hogy tapasztalatokra és természetesen némi bevételre tegyünk szert, hiszen a diákoknak is vannak céljaik: akár egy új telefon, egy divatos bringa vagy éppen egy külföldi nyaralás a barátokkal. Az ilyen rövid távú vagy szezonális munkavállalásra a legalkalmasabbak a tanulmányi szünetek, ezek között is elsősorban a hosszabb, összefüggő nyári szünetben kínálkoznak a legjobb lehetőségek.
„A fiatalokat elsősorban a pénzgyűjtés motiválja, a felelős szülőkben viszont az is felmerül, hogy az alkalmi munkavégzés egyúttal segítség a gyermekek pénzügyi tudatosságra való nevelésében is. Nagyon fontos tudatosítani, hogy az első munkával kapcsolatos élmény rendkívül meghatározó lesz a továbbiakban a fiatal életében, ezért kiemelten fontos, hogy az pozitív élmény legyen és a fiatal, jövőbeni munkaerő motivációját építse. A munkavégzésre való kizárólagos ösztönzője nem szabad, hogy csak a pénz legyen, legalább ennyire fontos a bennünk rejlő képességek megélése, az alkotni vágyás és az értékteremtés is, mint lehetséges motiváció.” – árulta el Katkics Attila, HR szakember.
A munkaerőhiány miatt több a lehetőség
Jelenleg több ezer álláslehetőség között válogathatnak a diákok országos szinten. A fiatalok munkavállalásának legegyszerűbb módja a diákszövetkezeteken keresztül kínálkozik, ahol a dolgozni vágyókat egyszerűsített, online regisztráció, adminisztráció és mindenfajta segítség várja.
Komoly munkaerőhiány mutatkozik minden szakmában, ezért a diákokat nyáron sok helyütt szeretettel várják. A legtöbb helyen asszisztenseket, adminisztrátorokat, kisegítőket, recepciósokat, felszolgálókat, árufeltöltőket keresnek, de lehetőség nyílik számos szakirányú pozícióra is: leginkább marketing, ellátási lánc, IT és HR területen helyezkedhetnek el, amivel a diákok adott esetben a tanulás utáni visszatérés lehetőségét is megalapozhatják, betekinthetnek a vágyott szakmába és kapcsolatokat építhetnek. Idén egyébként jellemzően 1500-2500 forintos bruttó órabér között válogathatnak a tanulók
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta a szakértő.
"Nagyon fontos, hogy 18 éves kor alatt mindenképpen szülői beleegyezésre van szükség. A nyári szünetben 15 éves kortól lehet munkát vállalni, 16 éves kortól viszont már van lehetőség az év közbeni, maximum napi 8 órás munkavállalásra is, a szülői beleegyezés azonban ebben az esetben is elengedhetetlen. Túlóra nem szabható ki és nem is vállalható, valamint éjszakai műszakban sem szabad dolgozni. 25 év alatt természetesen él az SZJA mentesség, ami nem csak a diákok számára, de a munkáltatóknak is jelentős könnyítés” - emelte ki a HR szakember.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.