Változatos módon alkalmazkodnak az irodaházak az új szelektív hulladékvisszaváltási rendszer okozta kihívásokhoz.
Erről csak kevesen mernek beszélni: rengeteg magyar családot vinne csődbe a sorkatonaság visszavezetése
Nincs napirenden az EU-n belül az egységes, kötelező sorkatonaság bevezetése. Magyarországon a kormány sem tervez ilyen rendszert bevezetni. Egy korábbi kutatás szerint ameddig itthon érvényben volt a sorkatonaság, addig rengeteg férfinak törte derékba a karrierjét.
Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője valóban támogatását fejezte ki a kötelező sorkatonaság bevezetésére vonatkozóan, de kizárólag Németország kontextusában, nem pedig az Európai Unió egészére kiterjedően - írja a 24.hu. Udo Zolleis, az EPP-frakció stratégiai divíziójának vezetője megerősítette, hogy Weber sosem állt ki egy uniós szintű kötelező katonai szolgálat mellett. Az EU-n belül a sorkatonaság kérdése továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartozik, ahogy azt Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is megjegyezte.
A lap felidézte, jelenleg kilenc uniós országban van érvényben valamilyen formában a sorkatonaság. A nemzetközi helyzet változása – különösen Oroszország Ukrajna elleni háborúja – több országban is felvetette a sorkatonaság visszaállításának gondolatát. Olaszországban Matteo Salvini támogatja ezt az ötletet, míg Németországban a CSU és CDU pártok már elfogadtak egy nyilatkozatot, amely támogatja a „kötelező egyéves sorkatonai szolgálattal” kapcsolatos elképzelést.
Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök kijelentéseiből kiderült, hogy jelenleg nincs napirenden a kötelező sorkatonaság bevezetése. Az Országgyűlésben legutóbb márciusban került elő újra ez a téma Novák Előd kezdeményezésére. Javaslatát a miniszterelnök szavai alapján nem vette fontolóra a kormány.
A sorkatonaság gazdasági és társadalmi hatásait tekintve egy korábbi kutatás arra jutott, az komoly hatással volt az érintett férfiak karrierjére. Amagyarországi sorkatonai szolgálat utolsó két évében, azaz 2003-ban és 2004-ben a bevonulók 20 százalékkal kevesebbet kerestek a szolgálatuk megkezdése előtt, mint azok, akik hasonló helyzetben voltak, de nem vonultak be. Így a kormánynak egy ilyen lépés társadalmilag és gazdaságilag is megfontolandó lenne.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.