18 °C Budapest

Adómentes lehet a kirúgott közszolgák foglalkoztatása

2018. október 24. 10:00

Bizonyos esetekben adómentesen foglalkoztathatják a kirúgott közszolgákat a versenyszférában - de csak azokat, akik elmújtak hatvan évesek, és csak havi bruttó 600 ezer forintig. A dolog még nem hivatalos, de a parlament oldalán már megjelent a vonatkozó javaslat.

A hivatalos bejelentés szerint 2500 embertől válnak meg a központi államigazgatásban. Az idősebb alkalmazottak foglalkoztatását a versenyszférában adókedvezménnyel segíti a kormány - írja az Mfor, hozzátéve, hogy a hét elején elhangzott kormányzati nyilatkozatok szerint a 60 évnél idősebb közszolgák esetében a szociális hozzájárulási adó teljes eltörlésére lehet készülni.

A parlament oldalán pénteken közzétett adócsomagban is találni erre vonatkozó rendelkezést. Ebben az szerepel, hogy a 60. életévüket a felmentésük napján már betöltött, elbocsátott közszolgák foglalkoztatásához legfeljebb a minimálbér négyszeresének megfelelő összeg szerint megállapított adókedvezményt érvényesíthetnek a munkaadók, az erre eső szociális hozzájárulási adóban, valamint a szakképzési hozzájárulásban. Ugyanakkor nem árt figyelni, mert erre csak addig van lehetőség, amíg az alkalmazott be nem tölti a rá érvényes öregségi nyugdíjkorhatárt. Követelmény még, hogy a közszolgálati jogviszony megszüntetéséről egy igazolást kell kiállítania a foglalkoztatónak.

Tehát az 1958-ban, vagy azt megelőzően születettekre vonatkozik a kedvezmény: a nyugdíjba vonulás időpontja azonban nem egyforma az esetükben. Az 1958-ban és azt követően születettek 65 éves korukban vonulhatnak nyugdíjba, míg a korábban születettek ennél hamarabb - emlékeztet a portál. Aki például 1955-ben született, tehát idén töltötte be a 63. életévét, 64 éves korában mehet nyugdíjba. Aki 1956-ban, vagyis a most 63 éves, 64,5 évesen válik jogosulttá a nyugdíjra. Így jutunk el addig, míg mindenkinek a 65 év lesz a nyugdíjkorhatár.

A munkaadók 600 ezer forint bruttó havi bér esetén összesen 126 000 forint közterhet spórolhatnak meg jövőre, ha a közszolgálatból elbocsátott, legalább 60 éves embert alkalmaznak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
kovacstunde  |  2025.04.13 09:00
Bűnbakképzésről akkor beszélünk, amikor valaki saját kudarcáért, sikertelenségért, vagy olyan tettéé...
laskainelli  |  2025.04.12 18:26
Van egy nehéz, de sokak számára ismerős állapot: amikor nem vagy igazán boldog a kapcsolatodban, de...
vezetoi-coaching  |  2025.04.11 22:06
Az április 11 nekem személyesen fontos nap, nem csak azért, mert ekkor született József Attila, ez a...
hrdoktor  |  2025.04.09 08:54
Hatással lehet-e a tartós párkapcsolat vagy a házasság a felek egészségi állapotára? Tényleg hosszab...
perfekt  |  2025.04.07 09:47
Bemutatkozik Kovács Zsuzsanna, a Perfekt egyik meghatározó képzési referense, aki nap mint nap segít...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33