A bankok által árverezett ingatlanok piaca ismét mozgolódik: egyre több befektető figyel fel ezekre a lehetőségekre.

Sok panelház már betöltötte az 50. életévét, de szakértők szerint ez nem jelenti az élettartamuk végét. A teherhordó szerkezeteket eredetileg 80 évre tervezték, és akár ennél is tovább bírhatják.
Az elmúlt évtizedekben gyakran elhangzott, hogy a panelházakat mindössze 50 évre tervezték. Mivel sok lakótelep már átlépte ezt a korhatárt, a baon.hu megkérdezett egy olyan építőmérnököt, aki egykor maga is részt vett a házgyári lakások kivitelezésében.
Az 1960-as, 70-es években indult el a panelprogram Magyarországon, amikor is több házgyár épült az országban, amelyek sorra gyártották a panelelemeket. A falvakból városba költöző emberek lakhatását gyorsan meg kellett oldani, és erre a panelépítés ideális megoldásnak bizonyult. 1960 és 1975 között egymillió lakás épült, míg ma évente csupán 12 ezer
– mondta Kákonyi József építőmérnök, statikus és igazságügyi szakértő, aki korábban vezetőként irányította a panelszerelési munkálatokat. Elmondása szerint a panelek tartószerkezeteit eredetileg 80 évre tervezték, de véleménye szerint ennél jóval tovább is bírhatják.
Ugyanakkor ez az élettartam kizárólag a fő teherhordó szerkezetekre vonatkozik: az ablakok és ajtók élettartama átlagosan 40, az épületgépészeté 25 év. Ez az elmúlt évek panelfelújítási programjaiban is visszaköszönt, hiszen számos épületnél már sor került például nyílászárócserére. Kákonyi hangsúlyozta: a tartószerkezetekkel sosem volt komoly probléma, szakértőként elsősorban hőtechnikai, víz- és hőszigetelési, illetve fűtéskorszerűsítési kérdésekben kellett eljárnia.

Te is kaptál ilyen üzenetet a Díjnet nevében? Meg ne nyisd, rengeteg pénzt lophatnak le a számládról
Az elmúlt napokban a Díjnet Zrt. nevével és logójával visszaélve, adathalász e-mail üzeneteket küldtek ismeretlenek, amelyben sikertelen fizetésről tájékoztatják a címzetteket.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


