A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Emelkedett Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 662,76 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 73 003,59 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX emelkedése a Mol jó teljesítményének köszönhető. Hozzátette, hogy a Molnál ugyan enyhébb mértékben, de erősödött a többi blue chip: az OTP, a Magyar Telekom és a Richter is, mindez pedig a jó nemzetközi hangulattal magyarázható.
A Mol 70 forinttal, 2,7 százalékkal 2660 forintra erősödött, 919,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 600 forintra nőtt, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,2 százalékkal 1022 forintra emelkedett, forgalma 110,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 690 forintra erősödött, a részvények forgalma 519,9 millió forintot ért el. A BUMIX 6670,83 ponton zárt pénteken, ez 50,44 pontos, 0,76 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.