Elég durva eset borzolja a kedélyeket Nagy-Britanniában, mely egyúttal rávilágít a jelzáloghitelezés árnyoldalára is, nevezetesen hogy a bank a standard hitelszerződés értelmében gyakorlatilag bármit megtehet, és még különösebb magyarázatra sincs szüksége.
Egy párt szeptemberben felszólított a Royal Bank of Scotland leányvállalata, a NatWest, hogy 30 napon belül fizessék vissza teljes fennálló hiteltartozásukat, különben végrehajtási eljárás alá kerül az ingatlan, amiben élnek. Az eset azért különös, mert az adósok saját bevallásuk szerint soha egyetlen törlesztőrészlet megfizetésével sem késtek, így elmaradásuk sincsen.
A NatWest sok indoklást nem fűzött a döntéshez, mindössze annyit közöltek, hogy a hitelszerződés áttanulmányozását követően visszavonják a hitelt, ezért kérik a teljes 226 000 fontnyi tartozás megfizetését. A bank leírta, hogy gondos mérlegelés eredménye a döntés, melyről nem nyitnak vitát.
A pár megpróbálta újrafinanszíroztatni az ingatlant, a zuhanó ingatlanárak és a válság miatt megcsappant hitelkínálat azonban ezt lehetetlenné tette, így a fizetési határidő alatt nem tudták teljesíteni a bank felé a hirtelen jött kötelezettségüket.
Az esetet most egy fogyasztóvédelmi csoport is felkarolta, álláspontjuk szerint ugyanis a banknak legalább indokolnia kellene a döntését, hiszen akár elfogadható okuk is lehet a lépésre. A reflektorfénybe került ügylet rávilágít arra a problémára, hogy a hitelintézet bármikor kérhet egyösszegű visszafizetést és a hitelszerződés megszüntetését rendkívüli körülményekre hivatkozva. Az indoklás azért talán elvárható lenne.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.