16 °C Budapest
Egy fiatal gyógyszerésznő a gyógyszertár polcain rendezgeti a gyógyszereket, és leltárt készít.

Késhet a gyógyszerreform Magyarországon: súlyos beteg magyarok tömegei ihatják meg a levét

2024. október 28. 09:22

Még be sem jegyezték, pedig alig két hónap múlva már működnie kellene az új, súlyos betegek egyedi gyógyszertámogatásáról döntő Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért elnevezésű civilszervezetnek - írja a Népszava.

Mint ahogy arról korábban a Pénzcentrumon beszámoltunk, az elmúlt években egyre inkább csökkenő tendenciát mutat a gyógyszertámogatások mértéke Magyarországon. A kormány ugyanakkor a nyáron egy törvénnyel a Batthyány-Strattmann Lászlóról elnevezett civilszervezetre bízta annak az évi 30-40 milliárd forintnak a szétosztását, amivel most a súlyos betegek gyógyszerellátását támogatnák.

A program a még a nem befogadott terápiák finanszírozására is figyelmet fordít. Jelenleg azonban úgy tűnik, még a szervezet sincs bejegyezve, ahogyan a szervezet döntőbizottsága sem állt fel, ezért a támogatások kioszása előreláthatólag késni fog.

A szervezettel kapcsolatban Bidló Judit, a Belügyminisztérium helyettes-államtitkára a META konferencián azt mondta, idáig még az alapítvány egyedi, könnyen kimondható és megjegyezhető e-mail-címét sem sikerült létrehozni, ezért az a döntés született: marad az egykapus rendszer.

Azaz kérelmeiket a jövőben is a megszokott neakos emailre küldhetik a kezelőorvosok. Jelezte azt is, hogy a kérelmek úgynevezett felmenő rendszerben, fokozatosan kerülnek majd át az alapítványhoz.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 28. hétfő
Simon, Szimonetta
44. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?