Távcsöves bemutatókkal, csillagászati előadásokkal, hullócsillaglesekkel és Nap-megfigyelésekkel is várják az érdeklődőket az Egy Hét a Csillagok Alatt program keretében.
![Hőhullám forró nap. Globális felmelegedés a naptól és az égéstől. Éghajlatváltozás.](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2022/06/1654584335-eiXINzyMu_lg.jpg)
Nagyon erős, a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható szombaton több régióban - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt.
A közlemény szerint a Dunántúl nyugati, középső és déli részén, az Észak- és a Dél-Alföld, Észak-Magyarország, továbbá Pest vármegye és Budapest nagy részén kell nagyon erős UV-B sugárzásra számítani. Az UV-index ezekben a régiókban meghaladhatja a 7-es értéket - tették hozzá.
Azt kérték, hogy mindenki fokozottan védekezzen a napsugárzás által okozott leégés ellen; ha lehetséges, akkor napközben, 11 és 15 óra között kerülje a napozást.
Vállat takaró póló, szalmakalap, valamint fényvédő krém használatát javasolták, arra figyelmeztetve: normál bőrtípusnál már 15-20 percnyi napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.
40 fok is lehet
Hétvégén sok napsütés mellett elszórtan záporokra és zivatarokra kell számítani a hétvégén, néhol 40 Celsius fok fölé is melegedhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. Szombaton a sok napsütés mellett helyenként erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amelyekből elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és időnként megélénkül, de a zivatarokat erős, viharos széllökések is kísérhetik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szombat hajnalban 19-26 Celsius fok várható. Délután az Észak-Dunántúlon 31-35, másutt jellemzően 35-41 Celsius fok valószínű.
Vasárnap a sok napsütés mellett szintén erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre van kilátás. Reggel főként északon, napközben másutt is, elszórt jelleggel alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A minimum-hőmérséklet vasárnap 19-26 Celsius fok között várható. A csúcsérték az ország északnyugati, nyugati részén 30-35, másutt 35-40 Celsius fok között valószínű.
![Itt a megoldás a százezernyi magyart érintő, rettegett betegségre? Új módszert találhattak a kutatók](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/10/1696248908-pWkE1O7fP_sm.jpg)
Itt a megoldás a százezernyi magyart érintő, rettegett betegségre? Új módszert találhattak a kutatók
Két új tanulmány szerint az övsömör elleni védőoltás nemcsak a fájdalmas kiütésektől óvhat meg, hanem a memória szempontjából, valamint a demencia megelőzésében is előnyös lehet
A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.
72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
-
Több tízezres kiadás az iskolakezdés: így tudsz segíteni a rászoruló családoknak
Idén is elindult a Máltaiak és a SPAR Adni Öröm! tanszergyűjtő akciója.
-
Pénzügyi szabadság: Ez ma már Magyarországon is elérhető (x)
Elérhető-e a Magyarországon a pénzügyi szabadság, és hogyan?
-
Otthonfelújítási Program 2024 (x)
Az MVM hozzájárul a nyertes pályázatok saját forrásához.
-
Amit az Otthonfelújítási Programról tudni kell (x)
Már folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára, ami régi családi házak energetikai korszerűsítését célozza.
- Most Románia felől jönnek többen a háború elől menekülve
- Már nem csak olimpia van a világon - sport a tévében
- A szlovák belügyminiszterre fogtak egy játékpisztolyt
- "Nézd meg, és lődd le" – bemutatjuk az ukrán drónparancsnokot
- 9,78 mp, célfotó - A budapesti világbajnok lett az olimpiai bajnok is 100-on
- Hosszú Katinka: össze kellett volna zárnia az úszósportnak Milák Kristóf mögött
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/08/1722803346-EtVvfe7rE_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/06/1718874568-J4h6N1j8j_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/08/1722592165-nmLRIwnaV_md.jpg)