Fontos döntés van készülőben a BYD-nél: ez több ezer magyar munkás sorsát érintheti
A BYD Co. kínai elektromosautó-gyártó hét-nyolc hónapon belül kiválasztja azt az országot, ahol felépíti harmadik európai üzemét.
A BYD Co. kínai elektromosautó-gyártó hét-nyolc hónapon belül kiválasztja azt az országot, ahol felépíti harmadik európai üzemét.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. bejelentette, hogy a kecskeméti gyár dolgozói bruttó 800 000 forintos eredményrészesedési kifizetést kapnak.
Az egy évvel korábbi majdnem felére, 30 ezer 688-ra, 2022 augusztus óta a legalacsonyabb szintre csökkent februárban a Kínában gyártott Tesla-autók értékesítése a kínai piacon és külföldön.
Az Európai Bizottság három évre hosszabbítja meg az autógyártók számára az új szén-dioxid-kibocsátási célok teljesítésének határidejét, enyhítve ezzel az iparágra nehezedő nyomást.
A 108 európai, török és észak-afrikai autógyár közül húsz kiemelkedően jól, míg ugyanennyi kiemelkedően rosszul teljesített a nyereségesség szempontjából.
Friss adatok alapján összességében az itthon is kapható kínai autómárkák közül az MG a magyarok kedvence.
A németországi autógyárak kapacitásuk alatt működnek, a termelés jelentősen visszaesett.
A Volkswagen spanyol leányvállalata, a SEAT komoly kihívásokkal néz szembe az Európai Unió által bevezetett vámok miatt.
A tervek szerint az év végén már megkezdődhet az első szegedi elektromos autók gyártása.
A BYD brazíliai gyárépítésén dolgozó kínai munkásokat rabszolgaszerű körülmények között foglalkoztatták.
A kínai BYD, a világ vezető elektromosjármű-gyártója, 2025 végére fejezi be 1 milliárd dolláros indonéziai gyárának építését.
Kínai autógyártók a német autóipar ikonikus helyszínein, például Volkswagen-gyárakon keresztül kívánnak betörni az európai piacra.
A kínai Xinzhi Group 50 milliárd forintos beruházást tervez Magyarországon, amelynek keretében autipari alkatrészeket gyártó üzemet létesít Hatvanban.
Ugyan ebben az évben a gyárak 0,9 százalékpontot dobhatnak a GDP-n, de a profitot és a bérek egy részét is kiviszik az országból.
A Stellantis olaszországi járműgyártása 37%-kal esett vissza 2024-ben, különösen a személyautók termelése zuhant drámaian, 1956 óta a legalacsonyabb szintre.
A brazil hatóságok leállították a kínai BYD elektromos járműgyártó vállalat egyik gyárának építését Bahia államban, miután több mint 160 munkást "rabszolgasághoz hasonló" körülmények között találtak.
A Toyota globális termelése novemberben 6,2%-kal csökkent, miközben eladásai 1,7%-kal nőttek, új rekordot állítva fel a hónapban.
A Honda és a Nissan 2026-ra tervezi egyesülésüket, amely a világ harmadik legnagyobb autóipari csoportját hozná létre.
A német IG Metall szakszervezet a Volkswagen-t azzal vádolta, hogy késlekedett a bérekről és munkahelyi biztonságról szóló döntések meghozatalában.
A Suzuki, az Audi és az Opel üzemei jellemzően 2 hétre zárnak be, ezalatt a dolgozók szabadságon lesznek.