26 °C Budapest
Magyarország, Szeged, panoráma, Tisza folyó,

Kínai munkások áradata indulhat meg Szegedre: több ezren vették célba a várost, mind ezért jönnek

2025. február 6. 09:11

Botka László, Szeged polgármestere február 5-én ismertette a város 2025-ös költségvetési tervét a helyi nagyvállalatok vezetői előtt. A prezentáció során kiemelt figyelmet kapott a BYD-gyár fejlesztése és annak várható hatásai a város életére - közölte a Telex. Botka László elmondta, hogy a tervek szerint az év végén már megkezdődhet az első szegedi elektromos autók gyártása.

Az idei évre tervezett városi költségvetés 96,9 milliárd forint, melyből 32,8 milliárd jut beruházásokra és fejlesztésekre Szegeden. A működési kiadások között jelentős tételt képez a tömegközlekedés 12,7 milliárd forintos költsége. Botka László polgármester hangsúlyozta, hogy az állami támogatások reálértéke évek óta csökken, miközben az elvonások növekednek. Az idén Szeged már 5,1 milliárd forintot fizet be szolidaritási adóként az államkasszába. "Az állam már régóta alig ad pénzt a városi közlekedésre, ilyen címen az idén félmilliárd forint támogatást nyújt a diákok és az idősek kedvezményes utazására, ami majdnem húsz év óta változatlan összeg" - emelte ki a polgármester.

A BYD-gyár fejlesztése kapcsán Botka László elmondta, hogy a tervek szerint az év végén már megkezdődhet az első szegedi elektromos autók gyártása. A hosszú távon tervezett 10 ezer alkalmazott 20%-a mérnök lesz. A gyár dolgozói számára munkásszállók, lakóparkok és egy kis tó is épül majd, valamint véderdőt is telepítenek. Arról is beszélt, hogy

a következő hónapokban ezres nagyságrendben érkeznek kínai munkások az új üzemcsarnokok felépítésére.

A helyi munkaerőpiac kihívásaira reagálva a polgármester kiemelte, hogy a BYD elsősorban helyi dolgozók alkalmazásában érdekelt, de számítanak a környékbeli és vajdasági munkavállalókra is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A költségvetés tartalmaz fejlesztési és felújítási terveket is, például utak rekonstrukciójára 2 milliárd forint jut. Az önkormányzati dolgozók 6%-os béremelésre számíthatnak, míg az óvónők 21%-os fizetésemelést kapnak. A szociális kiadások éves keretét 2,3 milliárd forintra emelik, és 15%-kal nő a szociális juttatások igénylésének felső jövedelemhatára - írja a lap. A költségvetési tervezetet a közgyűlés február 14-én tárgyalja meg. Tekintettel Botka László stabil többségére, várhatóan elfogadják a javaslatot.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 18. 14:01
Rendhagyó címlapokkal tiltakoznak budapesti kerületi újságok a sajtó- és civilszféra ellen irányuló...
MNB Intézet  |  2025. június 18. 12:35
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az...
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?