Az elmúlt öt évben jelentősen megnőtt a halálos közúti balesetek száma az USA-ban, és sokan nem is gondolnák, melyek a legveszélyesebb autók.
Továbbra is jelentős a biztosítási csalási kísérletek száma. A nemzetközi Generali Csoport adatai szerint világszerte továbbra is jelentős a biztosítási csalási kísérletek száma. Az elkövetőket az sem érdekli, hogy egyes országokban akár 15 év börtönbüntetést is kaphatnak.
A statisztikák világszerte azt mutatják, hogy az összes bejelentett káresemény 14 százalékában biztosítási csalás történik. Hazánkban a jogosulatlan kárkifizetések több tízmilliárd forintot tesznek ki évente. Az ügyfelek gyakran végig sem gondolják, hogy a biztosítási csalás bűncselekmény, és ha a biztosító feljelentést tesz, annak Magyarországon akár 10 évig terjedő szabadságvesztés is lehet a következménye.
"A legtöbb biztosított úgy tekint a biztosítási csalásra, mint olyan bűncselekményre, ahol nincsenek áldozatok, hiszen gazdasági veszteség egyedül a biztosítótársaságokat éri. Ez a nézőpont azonban távolról sem helyes. A biztosítási csalások valamennyiünket érintenek. A biztosítók világszerte komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a biztosítási csalásokat minden esetben leleplezzék. Ennek kézenfekvő oka van. Ha a csalások felderítetlenül maradnának, elkerülhetetlen lenne a biztosítási díjak emelkedése. A biztosítási matematikusok ugyanis kénytelenek lennének az ilyen soha meg nem történt balesetekre, illetve a súlyosabbnak beállított balesetekre kifizetett kártérítési összegeket is számításba venni." - mondta Horváth László, a Generali biztosításvizsgálati csoportjának vezetője.
A statisztikák világszerte azt mutatják, hogy a biztosítási csalásokkal leginkább érintett üzletág a gépjármű-biztosítási terültet. Habár a gépjármű-biztosításoknál a csalások előfordulása nem köthető kifejezetten márkákhoz, az értékesebbek, mint a Mercedes, Volkswagen, BMW vagy Audi más gépjárműtípusokkal összehasonlítva gyakrabban bukkannak fel a biztosítási csalások aktáiban, mivel a drágább gépjárműtípusok esetén a kifizetett kárösszegek is nagyobbak. Ez persze nem jelenti azt, hogy az olcsóbb márkákkal nem követnek el csalásokat. Magyarországon a Suzuki személygépkocsikhoz köthető esetek száma volt az egyik legkiemelkedőbb. 1994 végétől 2 év alatt 500 casco lopáskárt jelentettek be biztosítótársaságunknál Suzuki személygépkocsikra. 1995-ben már 6 százalék volt a lopásgyakoriság ezekre az autókra. A biztosító vizsgálati csoportja a rendőrséggel együttműködve vizsgálta a gyanús eseteket, mely során kiderült, hogy a legtöbb alkalommal fiktív autólopásokról volt szó. Sokszor a gépjárművet a tulajdonos tudtával/ megbízásából külföldre vitték, és ezt követően jelentették be a lopáskárt. A rendőrség 60 fő gyanúsított ellen csalás miatt folytatott eljárást, melynek során az "ellopott" járművek 10 százalékát megtalálták és visszaszállították külföldről. 1997-re a Suzuki márkájú autók lopásgyakorisága 6 százalékról 1 százalékra csökkent!" - nyilatkozta Horváth László.
A gépjármű-biztosítási csalások leggyakoribb esetei megrendezett autóbalesetek, valós balesetek bekövetkezése után visszamenőleges időponttal megkísérelt biztosítási szerződéskötések, fiktív gépjármű javítási számlák benyújtásai, illetve a jogos igénynél magasabb összegű kártérítés igénylések. A régiós tulajdonos, a Generali PPF Holding (GPH) társaságai azonban sikeresen veszik fel a küzdelmet a csalások ellen. A nemzetközi együttműködésnek és a legjobb gyakorlati fogások csoportszintű megosztásának köszönhetően a biztosítási csalásokat napjainkban sokkal hatékonyabban derítik fel, mint korábban. A csehországi Èeská Poji¹»ovna például éves szinten több mint 9 millió euró összértékű biztosítási csalást leplez le, a Generali Slovensko pedig havonta átlagosan közel 300 gyanús biztosítási eseményt vizsgál Szlovákiában. A magyarországi vizsgálati csoport 2008-ban több mint 200 biztosítási csalást derített fel, és a jogalap nélküli, elutasított kárigények összértéke 550 millió forintot (2 millió euró) tett ki.
A vagyonbiztosítások területén a gépjármű-biztosítások mellett a legtöbb csalási kísérlet a tűzkárokhoz kapcsolódik, mert az elkövetők úgy vélik, hogy a tűz minden bizonyítékot elpusztít majd, és így könnyen hozzájuthatnak a nagy összegű kártérítésekhez. Az életbiztosítások tekintetében elkövetett csalásoknál gyakori a fiktív testi sérülésekre benyújtott kárigény, az orvosi dokumentációk meghamisítása, a súlyosan beteg biztosítottra megkötött életbiztosítások, illetve a lényeges körülmények szándékos eltitkolása.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A gyanús kárbejelentések hatékony kezelésére a Generali PPF Holdinghoz tartozó társaságok a közép- és kelet-európai régió valamennyi országában létrehozták saját biztosítási csalásokat vizsgáló részlegeiket. A társaságok egy része hosszú ideje - a Generali-Providencia 1992 óta, a Èeská Poji¹»ovna pedig az 1990-es évek második felétől - működtet ilyen szervezeti egységet. Az itt dolgozó munkatársak általában igazságügyi vagy rendőrségi nyomozói gyakorlattal rendelkeznek. Minden gyanús esetet vizsgálati szakértők ellenőriznek, akik szoros együttműködésben dolgoznak a rendőrséggel. Általános jelenség a biztosítótársaságok közötti együttműködés is, mind az adott országon belül, mind nemzetközi szinten.
"Az idei évben vezetünk be társaságunknál egy olyan "biztosítási csalás analitika" rendszert is, mely elemzi és értékeli a bejelentett káreseményeket, és a megfelelő kritériumok alapján azonnal jelzi a vélhetően gyanús eseteket, ezzel is segítve a visszaélések kiszűrését és felderítését." - jegyezt meg Horváth László.
Néhány eset a közép- és kelet-európai országokban elkövetett biztosítási csalások közül

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


