Alig két héttel a Horvát Utazási Irodával kapcsolatos események után az Allianz Hungária elkezdte az utazási iroda ügyfeleinek kártalanítását. Időközben a Horvát Utazási Iroda írásbeli nyilatkozatot tett, hogy jelenleg és a közeljövőben sem tudja visszafizetni az utasoknak a lemondott utak részvételi díját, és egyben a szabályoknak megfelelően megtette kárbejelentését. Az Allianz Hungária reméli, hogy a kivételesen gyors kárrendezés révén a károsultaknak még lesz lehetőségük idén az elmaradt nyaralást pótolni.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal július 21-én törölte a Horvát Utazási Iroda Kft.-t az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt.
Az Allianz Hungária az iroda nyilatkozata alapján - a határozat előírásainak megfelelően - elkezdte a kárkifizetéseket a Horvát Utazási Iroda Kft. vagyoni biztosítéka terhére, összesen 68.900.000,- Ft erejéig.
Az Allianz Hungária a mai napig 370 db írásos kárbejelentést regisztrált (ezek a kényszerű tartózkodás költségeit, az előlegeket, illetve részvételi díjakat tartalmazzák), egy kárbejelentéshez 2-6 utas tartozik. A bejelentett károk jelenleg kb. 95 százalékát teszik ki az utazási iroda által átadott listák alapján valószínűsíthető kártérítési igényeknek. Az utazási listák alapján jelenleg valószínűsíthető, hogy kárkifizetések összege meg fogja haladni a szerződés szerinti limitösszeget. Ezért egyelőre szükség van kártérítési összegek arányos csökkentésére, így a biztosító első körben az elbírált és jogos kárösszegek 80 %-át fizeti ki a károsultaknak (szerződésenként, a törvény által előírtak alapján meghatározva). Valamennyi kárigény beérkezése és elbírálása után kerülhet sor esetleges további kifizetésekre (a már kifizetett 80 %-on felül).
A vagyoni biztosíték terhére biztosítási feltételek szerint - a szükséghelyzetbe került utasok érdekében megtett intézkedéseket követően - csak az utasok által az utazási irodának befizetett előleg illetve részvételi díj mértékéig nyújtható kártérítés, vagyis az utazási irodával szemben fennálló egyéb követelések megtérítésére nincs mód.
Az Allianz Hungária reméli, hogy a kivételesen gyors kárrendezés révén a károsultaknak még lesz lehetőségük idén az elmaradt nyaralást pótolni.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.