3 °C Budapest
Gyönyörű szőke, szemüveges, farmerdzsekit és szoknyát viselő nő, aki kislányával vásárol a szupermarketben. A kislányt a karjában tartja, és egy doboz tejet vagy növényi tejet vesz fel. Az aranyos kislány kíváncsian nézi a dobozt, az anyuka pedig mosolyog.

Így éltünk októberben: ismét gyorsult a drágulás Magyarországon

2024. november 12. 08:30

3,2%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményéből.

2024. októberben a fogyasztói árak átlagosan 3,2%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,1%-kal emelkedtek, ezen belül a járműüzemanyagok 0,8%-kal drágultak.

12 hónap alatt, 2023. októberhez viszonyítva:

  • Az élelmiszerek ára 4,5%-kal nőtt, ezen belül a liszté 38,9, a tejé 16,8, a gyümölcs- és zöldségléé 12,1, az étolajé 9,9, a csokoládé és kakaóé 9,8, a vaj, vajkrémé 7,9, az éttermi étkezésé 7,6, az iskolai étkezésé 6,2%-kal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 7,3, a cukoré 2,9, a margariné 2,7, a tojásé 2,1%-kal csökkent. A szolgáltatások 7,2%-kal drágultak, ezen belül az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,6, a lakbér 10,4, a járműjavítás és -karbantartás 9,7, a testápolási szolgáltatások 9,1, a sport- és múzeumi belépők 8,9, a lakásjavítás és -karbantartás 8,8, a társasházi közös költség 8,4, az üdülési szolgáltatás 5,8%-kal. A szeszes italok, dohányáruk ára 3,8%-kal emelkedett, ezen belül a szeszes italoké 4,0%-kal. A háztartási energia 4,8, ezen belül a vezetékes gáz 9,5, az elektromos energia 0,7%-kal olcsóbb lett. A tartós fogyasztási cikkekért 0,3%-kal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 7,5%-kal csökkent, az ékszereké 11,4, az új személygépkocsiké 5,9, a szobabútoroké, valamint a konyha- és egyéb bútoroké 2,4–2,4%-kal nőtt. A gyógyszer, gyógyáruk 3,6%-kal drágábbak, a járműüzemanyagok 5,2%-kal olcsóbbak lettek.

1 hónap alatt, 2024. szeptemberhez viszonyítva:

  • A fogyasztói árak átlagosan 0,1%-kal növekedtek. Az élelmiszerek átlagosan 0,7%-kal drágultak, ezen belül a liszt, valamint az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,5–3,5, a vaj és vajkrém 3,4, a sajt 3,2, az étolaj 2,7, a tej 2,1, a tojás 1,6, a tejtermékek 1,4, a baromfihús 1,2%-kal többe, a szárasztészta 2,3, a párizsi, kolbász 1,2, a margarin 1,1, a cukor 0,5%-kal kevesebbe került. A szezonváltás következtében a ruházkodási cikkek 3,0%-kal drágultak. A járműüzemanyagok ára 0,8%-kal nőtt. A háztartási energia ára átlagosan nem változott, ezen belül a palackos gáz 0,5, az elektromos energia 0,2%-kal drágább, a tűzifa 1,1, a vezetékes gáz 0,1%-kal olcsóbb lett (Tájékoztató). A szolgáltatások ára átlagosan 0,9%-kal alacsonyabb lett, ezen belül a telefon-, internetszolgáltatásért 6,8, az üdülési szolgáltatásokért 1,1%-kal kevesebbet kellett fizetni.
Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 3. kedd
Ferenc, Olívia
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?