Dédanyáink idejében még szinte minden falusi ház kertjében ott állt egy birsfa; manapság azonban alig-alig látni vidéken.
Újabb részletek derültek ki a téves Apple-levonásokról: erre rengeteg magyar érintett nem számított
A Magyar Bankszövetség megerősíti, hogy eredményes volt az Apple alkalmazásbolt ügyfeleit érintő, 2024. szeptember 30-án éjszakától kezdődően észlelt, duplikált bankkártyás tranzakciók bankszektor szinten összefogott korrekciója.
Az Apple hiba (adott tételek többszörös befoglalása) hazánkon kívül több országban is tapasztalható volt, a magyar bankok ügyfeleit több mint 440 ezer téves tranzakcióval érintette. A bankszektor anélkül, hogy az érintett ügyfelektől egyedi panaszbejelentést kért volna, azonnal nagy erőket mozgósított, – szoros együttműködésben a Magyar Nemzeti Bank és a kártyatársaságok szakértőivel – hogy ügyfelei felé kizárólag csak az Apple alkalmazásbolttal fennálló szerződésük szerinti, jogos havi előfizetési tételek kerüljenek levonásra, beterhelésre.
A magyar bankszektor a Mastercard és a VISA kártyatársaságok együttműködésével, a Magyar Nemzeti Bank folyamatos bevonásával a duplikált tételeknél kiemelt figyelemmel ellenőrizte, hogy pénzügyi rendezés csak egyszer történjen meg.
Minden érintett magyarországi ügyfél esetében tehát egyszer került levonásra az Apple által többszörösen kezdeményezett tranzakciók összege, melyet az érintett ügyfelek számlatörténetükben tudnak ellenőrizni. Bízunk benne, hogy a területileg illetékes és nemzetközi hatóságok, szervek a júniusi és a mostani hibásan kezdeményezett tranzakciókhoz kapcsolódóan hatékonyan elő fogják segíteni a szolgáltatói szakmai tanulságok levonását, hasonló jövőbeni esetek megelőzését.
Kutatás az előrehozott szezonális akciókról
Évek óta megfogyelhető trend, hogy egyre korábbra hozzák a kereskedelmi láncok a szezonális ajánlataikat. Így egyre gyakoribb, hogy már szeptember végén megjelennek a boltok polcain a karácsonyi desszertek, a puszedlik, a fahéjas kekszek, egy-egy divatos karácsonyi manó, sőt akár a püspökkenyér is. A bátrabb kerekedők pedig már augusztus végén ledobják a karácsonyi bombát. Te mit gondolsz erről a kereskedelmi gyakorlatról? A Pézcentrum és a Debreceni Egyetem friss kutatásában arra keressük a választ, mit gondolnak a vásárlók arról, hogy enyire siet a kereskedők órája. Kérjük, töltsd ki az alábbi kérdőívet!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.