11 °C Budapest
Budapest, 2021. június 17.Az IKEA könnyen összeszerelhetõ bútorok eladására szakosodott, multinacionális kiskereskedelmi üzlethálózat fõvárosi Örs vezér téri áruháza. Az IKEA nevet az alapítója adta, a nevének és lakóhelyének kezdõbetûibõl: Ingvar Kamprad, Elmtaryd, Agunnaryd.MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Óriási dobásra készül az IKEA: ettől totálisan elszállhat a magyar vásárlók agya

2024. augusztus 28. 11:18

Az Ikea új projektbe vághat bele hamarosan, hiszen nemrég használt bútorok adás-vételére alkalmas online piacteret hozott létre. A kezdeményezés célja, hogy az Ikea versenybe szálljon olyan viszonteladói oldalakkal, mint az eBay, a Gumtree vagy a Finn – írta meg a Business Insider.

Az IKEA új használtbútor-programja egyelőre Madridban és Oslóban érhető el, de az év végéig tartó tesztidőszak után fokozatos megjelenhet világszerte. Az Ikea Preowned névre keresztelt platformon a vásárlók használt Ikea-termékeket vásárolhatnak, sőt, akár fizethetnek is azért, hogy valaki újra összeszerelje a bútorokat.

Jesper Brodin, az Ikea áruházak fő üzemeltetőjének, az Ingkának a vezérigazgatója lelkesen nyilatkozott a projektről:

Ez egy ideje már egy álom volt. Olyan helyen vagyunk az Ikeában, ahol fejlettebb és menőbb dolgokat tudunk csinálni. Hihetetlen bizalom van a digitálisan fejlődő vállalat iránt.

– mondta el.

A piactéren az eladók saját fotóikkal és árajánlataikkal listázhatják használt Ikea-termékeiket. A platform mesterséges intelligenciával működő adatbázisa automatikusan kiegészíti a listákat olyan részletekkel, mint a méretek és a promóciós képek.

Az Ikea szóvivője hangsúlyozta a kezdeményezés jelentőségét:

"A használt bútorok globális piaca gyorsan növekszik, az előrejelzések szerint 2024-ben 6,4%-os éves növekedési ütemet mutat. A használt lakberendezési piac 10%-át már ma is az IKEA termékei teszik ki."

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

– fogalmazott az igazgató.

Nemrég a Pénzcentrumon írtunk arról, hogy Magyarországon is beindult a használtbútor-kereskedelem. A MOHU fillérekért árusította ki a feleslegessé vált berendezést.

 

Címlapfotó: MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 14. szombat
Szeréna, Roxána
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?