0 °C Budapest
Personal perspective of a shopper pushing shopping trolley along product aisle while shopping in a supermarket

Ez a hazai diszkontláncok legnagyobb titka: így lett Magyarország királya a Lidl is

2021. június 23. 12:31

Folyamatosan nő a nemzetközi kereskedelmi láncok súlya Magyarországon egy friss elemzés szerint.

A magyarországi tizenegy kereskedelmi üzletlánc 2019-ben összesen 4943 milliárd, míg 2020-ban 7,3%-kal több, 5306 milliárd forint bruttó forgalmat ért el. 2007-hez képest összességében 96%-kal bővült, vagyis csaknem megkétszereződött ez a piac. Mindeközben e piac szerkezetében jelentős változások következtek be. Ezek közül a legszembetűnőbb, hogy részben új boltok alapításával, részben a többi üzletlánc és egyéni kereskedő vásárlói körének elszippantásával előre törtek a diszkontláncok - írja közleményében a GKI.

2010 és 2020 között a Lidl bolthálózata 51, az Aldié 74, míg a Penny Marketé 40 üzlettel bővült, forgalmuk pedig rendre 3,7, 6,7, illetve 2,3-szeresére emelkedett. Ezzel 2020-ra a Lidl lett a legnagyobb kereskedelmi üzletlánc Magyarországon. A diszkontláncok térnyerését mindenekelőtt üzleti modelljük gyors reagáló képessége magyarázza az új vásárlói igényekre. A diszkontok a tudatos hálózatépítés mellett sokat fordítanak arra, hogy a minőséghez képest jellemzően kedvező árfekvésű és bővülő választékú kínálat (pl. a vega, vegán, laktóz- és gluténmentes igények kiszolgálása) mellett hatékonyak is legyenek (munkaszervezés, cserélődő szortiment, boltok belső megjelenésének változtatása).

Rajtuk kívül főként a Spar tudott nőni, részben új üzletek alapításával, valamint az üzlettípusok diverzifikációjával. Az elmúlt évtizedben 189 új egységet nyitottak, forgalmuk pedig közel megduplázódott. A főként hipermarketeket működtető Tesco és Auchan az előbbiekhez mérten csak lassabban tudott bővülni. Előbbi 2013 óta be is zárta néhány üzletét, forgalma tíz év alatt mindössze 11%-kal bővült. A jóval kisebb Auchan elsősorban a Cora felvásárlásával és szupermarketek nyitásával növelte egységeinek számát, ezáltal 88%-kal árbevételét.

Az elmúlt 10 év átrendeződésének elszenvedői a főként kisebb élelmiszerboltokat működtető Coop, Reál és CBA. A lánchoz tartozó üzletek száma mindhárom esetben jelentősen csökkent, míg a forgalom éves átlagban 2-3%-kal nőtt vagy stagnált. Ugyanakkor, ennek eredményeként az egy boltra jutó forgalom – már csak az átlagos alapterület emelkedése következtében is – növekedni tudott, különösen a Reál esetében (132%-kal).

A legkisebb változás a fentiekhez képest szűkebb piaci szegmenset képviselő drogéria láncok esetében mutatkozik. A kétszereplős piacon a Rossmann közel 15 év alatt csak kissé tudott gyorsabban nőni, mint a DM, piaci részesedése ennek következtében enyhén nőtt, de még így is 50% alatti.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A piac szerkezetének fenti átrendeződését részben a lakossági vásárlóerő alakulása és a többi bolt megszűnése is elősegítette. A községekben, ahol a „láncmentes” kisboltok mellett a Coop, a Reál és a CBA van jelen, 2012 és 2019 között nominálisan 76%-kal nőtt a vásárlóerő, ugyanakkor Budapesten 85%-kal, míg a többi városban 78%-kal. Ez a többi lánc számára önmagában is előnyt jelentett, de az elszívó hatást az olcsóbb és kedvezőbb választék elszívó hatása, ezzel párhuzamosan a falusi kisboltok egy részének fokozatos leépülése jelentette - áll a GKI elemzésében.

A beszerzési árak és a munkaerőköltségek gyors, míg a kistelepülési vásárlóerő ennél lassabb növekedése mellett egyre több kisbolt jut el addig a pontig, hogy működését a továbbiakban nem tudja rentábilis keretek között folytatni. 2007-2020 között a kereskedelmi láncok boltjainak száma 24%-kal csökkent úgy, hogy közben a nemzetközi láncok bolthálózata bővült. Csak 2020-ban 750 élelmiszer jellegű, nagyobb részt nem lánchoz tartozó bolt szűnt meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 19. csütörtök
Viola
51. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33