9 °C Budapest
Gifts under the Christmas tree lights background

Rengeteg pénzt költhet most el sok magyar ilyen ajándékra: nekik semmi sem drága?

2024. december 17. 11:02

A korábbi évekhez hasonlóan a fiatalok 84 százaléka tervez ajándékvásárlást az idén, átlagosan 49 ezer forintot fordítva azok beszerzésére a tavalyi 40 ezer forinttal szemben – derül ki egy friss elemzésből, amely a 19-29 évesek karácsonyi vásárlási szokásait vizsgálta. Az ajándékozó fiatalok 2 százaléka kizárólag saját készítésű ajándékokkal készül az ünnepekre, 9 százalékuk 10 ezer forintnál kevesebbet, 15 százalékuk pedig 100 ezer forintnál is többet költene a meglepetésekre.

A fiatalok túlnyomó része továbbra is tervez ajándékot vásárolni a szeretteinek, a várható kiadások emelkedést mutatnak a K&H negyedik negyedéves ifjúsági index szerint. Ez a 19-29 éves fiatalok 84 százalékára igaz, ami megegyezik a felmérés korábbi eredményeivel, hiszen 2018-ban, 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban is azonos volt az ajándékozó fiatalok aránya. Az ajándékozók átlagosan már kevesebb, mint 7 személyt szeretnének meglepni, szemben a tavalyi 7, illetve a 2022. évi 8 fővel.

Mégis mennyiből?

Az ajándékokra költött összeg azonban emelkedést mutat. Az átlagérték 2021-ben ugrott meg jelentősen, akkor a 2020-ban mért 29 ezerről 39 ezer forintra emelkedett. 2022-ben kisebb visszaesés volt látható, akkor 37 ezer forint volt a keret. Tavaly 40 ezer forint volt ez az összeg, az idén pedig 49 ezer forintra emelkedett. A kutatás szerint az ajándékozásra fordított összegek mediánja 26 ezer forint az idén, míg egy évvel korábban 25 ezer forintot tett ki. Az átlagösszegnél látható bő 20 százalékos növekedés részben a kiugró értékeknek köszönhető, hiszen a medián csak 4 százalékkal nőtt.

Az átlagösszegek emelkedése magyarázható részben a bérek idei emelkedésével. Ugyanakkor a mediánérték visszafogott növekedése azért arra utal, hogy a fiatalok jó része még mindig óvatos és nem szeretné vagy nem tudja jelentősebben növelni az idei kiadásait

- értékelte a kutatás adatait Rammacher Zoltán, a bank Lakossági ügyfél szegmensének marketing vezetője. Jelentős eltérések láthatóak a fiatalok között a részletes adatok alapján is.

Az ajándékozást tervező fiatalok 2 százaléka egyáltalán nem vásárol, hanem inkább saját maga készíti el a meglepetéseket.

9 százalékos azoknak az aránya, akik kevesebb mint 10 ezer forintos összeget szánnak a vásárlásra. 23 százalékuk 10-19 ezer forintos kerettel vág neki a szezonnak, ami egy évvel korábban 21 százalékukra volt igaz. A 20-49 ezer forintos karácsonyi költségvetéssel rendelkezők aránya 38 százalékra nőtt a tavalyi 37 százalékról.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el,  havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Az 50-99 ezer forintos kiadással számoló fiatalok aránya 14 százalékra csökkent a tavalyi 17 százalék feletti szintről. Ugyanakkor megduplázódott azok száma, akik több mint 100 ezer forintot költenének: az ajándékozó fiatalok 15 százalékát képviselték az idén, míg 2023-ban csak 7 százalékukra volt ez igaz.

Mégis mikor?

Az ajándékozást tervező fiatalok jelentős része viszonylag hamar nekilát a vásárlásoknak: 28 százalékuk már november elején belekezdett. A legnagyobb részük, 36 százalékuk november második felében rajtol.

Tavaly ez a két arány 23, illetve 31 százalék volt, a december eleji beszerzést tervezőké pedig 39-ről 29 százalékra csökkent, azaz a vásárlások megkezdése egyértelműen korábbra tevődött. A tavalyi évhez hasonlóan mindössze 6 százalékuk halasztja az utolsó pillanatokra, azaz a karácsony előtti napokra a meglepetések beszerzését.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 17. kedd
Lázár, Olimpia
51. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33