A közúti közlekedési nyilvántartás adatai szerint idén októberben 1951 tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba Magyarországon.
Összesen öttonnányi jégkockát rendeltek az idén a Wolt magyarországi felhasználói, akik közel 1 millió banánt is beraktak a kosárba. Ha ételrendelésről van szó, a magyar nagyvárosok lakói – a debreceniek kivételével – továbbra is a sajtburgerre esküsznek, nagyot lépett azonban előre és immár dobogós -a gyros kárára- a pad thai.
Izgalmas évet zár a Wolt, számtalan innovációval és új szolgáltatás elindításával: a finn technológiai cég éttermi és kiskereskedelmi partnereik logisztikai terheinek enyhítésére elérhetővé tette a Hibrid Kiszállítást, amely lehetővé teszi a kereskedők számára, hogy akár óráról órára eldöntsék, a Wolt futár partnerek hálózatát használják-e ki, vagy saját futárjukat használják a Woltos megrendelések teljesítéséhez. Wolt Rewards néven saját hűségprogramot is indított a cég, amely révén rendelések és különböző kihívások teljesítése esetén pontokat gyűjthetnek, amelyek kedvezményekre válthatóak be.
Szintén nagy fejlesztés volt a Double Order elindítása: ezt a funkciót várták leginkább a Wolt-felhasználók, amely által két rendelést adhatnak le egyetlen házhozszállítási díjért. Sőt, Wolt+ előfizetés esetén, ha az első rendelés Wolt+-os helyről érkezett, úgy a második rendelésért sem kell kiszállítási díjat fizetni.
Kedvenc virágunk a tulipán, míg egy felhasználó 120 ezer forintnál is többet költött háziállata kényeztetésére
Bár még mindig a COVID-gyorsteszt számít a legnépszerűbb gyógyszertári terméknek, több ezer terhességi teszt is „fogyott” az idén a Wolton. Ebben a kategóriában az orrspray fért fel még a dobogóra, maga mögé utasítva a digitális lázmérőt és a köhögés elleni szirupot. A kiskereskedelmi rendelésekben a jégkockáé volt a főszerep: ebből közel öttonnányit szállítottak ki a futárok azon a 90-nél is több településen, ahol elérhető a Wolt Magyarországon.
Nem csupán a jégre mutatkozott fokozott igény: a Wolt Market leginkább pénteken aktív felhasználói közel 1 millió banánt is rendeltek, de ásványvízből is vásároltak úgy 900 ezer liternyit, főleg szénsavmenteset. Népszerűek voltak az elmúlt évek klasszikusai is: a fürtös paradicsom, a 2,8 százalékos zsírtartalmú tej, a citrom, a zsemle és a kígyóuborka. Egészen rendhagyó sorrend alakult ki a nassolnivalók kategóriában: az aranyérmet a tejcsokoládé zsebelte be, a második helyezés a sós chipsé lett, a harmadik az újhagymásé, ezt követi a sorban a ketchupos, valamint a csípős paprikás-lime-os chips.
Az állateledelek frontján a bárányos nedves kutyatáp volt a legkelendőbb, míg a macskáknak a legtöbb gazdi nyúlpástétomot rendelt. A legnagyobb értékű rendelést állateledel- és játékok kategóriában 120 ezer forintot is meghaladó értékben adták le. Ezeken felül több mint 3 és fél tonnányi macskaalmot is kiszállítottak a futárok, továbbá egy mázsánál is több szénát a házinyulaknak. A játékok terén pünkösdinek bizonyult a stresszoldók 2023-as királysága: az idén már a társasjátékok domináltak a rendelésekben, de kimagasló volt a kereslet kisautókra, buborékfújókra, pattogó labdákra, illetve gyurmákra.
Az elektronikai cikkek között a telefontöltők és kábelek vitték a prímet, de sokan vásároltak UK-EU adaptereket és fülhallgatókat is. A szexjátékok kategóriában potencianövelőből fogyott a legtöbb, ezt a síkosító és az óvszer követte a rangsorban. Virágrendelésből több mint 20 ezer futott be, a legtöbb tulipáncsokorra, ezt követte a népszerűségi sorrendben a vörös rózsa, majd a szegfű.
Debrecen a taco fővárosa
A magyarok továbbra is ragaszkodnak “nemzeti eledelükhöz”, a sajtburgerhez: ebből minden eddiginél több, közel 700 ezer fogyott az idén. Mint minden eddigi évben, úgy 2024-ben is a pizza következett a rangsorban, a korábban bronzérmes gyrost azonban felváltotta a pad thai - ami különösen Budapesten népszerű.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ehhez képest szinte eltörpül az éves szinten megrendelet 70 ezer gyros tál vagy az 50 ezer spagetti carbonara mennyisége. Ha pedig szószról van szó, a fokhagymás az egyértelmű kedvenc: ebből 150 ezret rendeltünk az idén.
A megyei jogú városok lokális toplistáját mindenütt a sajtburger vezeti – egyetlen kivétellel: Debrecenben a taco a domináns. Egyéb regionális különbségek is megfigyelhetők a városok között. Míg Pécsett az olasz ételek dominálnak (főleg a carbonara és a cacciatore), Zalaegerszegen a kebab és a gyros, Nyíregyháza a fasírtért, Győr a carbonaraért, Békéscsaba a rántott csirkemellért van oda, addig Szeged az indiai konyha egyik alapdarabjáért, a fokhagymás naan kenyérért rajong.
Alig található melegétel a legnagyobb értékű rendelések között
Az idei éttermi rendelési csúcsot egy 350 ezer forintos számla tartja, amely egy bőséges indiai vacsorát takar, az összesített top 10-be azonban ez sem fért bele. Utóbbiban kizárólag kiskereskedelmi rendeléseket találunk: egy 672 ezer forintos nagybevásárlást, egy 520 ezres iPhone-rendelést, a bronzérem pedig egy igazán nagyvonalú ajándéké, egy félmillió forintos Wolt ajándékkártyáé.
„Az a tény, hogy a rendelési rekordok első tíz helyezettje között nem találunk éttermi tételt, azt támasztja alá, hogy a Wolt már közel sem kizárólag melegételt kiszállító cég, hanem sokkal inkább egy bevásárlóközpont az emberek zsebében, ahol a virtuális kosarakban a sajtburger mellett megfér egy heti nagybevásárlás, egy társasjáték is, sőt, akár egy autómosás is ” – jelentette ki Hartyányi Orsolya, a Wolt Magyarország ügyvezetője. Az ügyvezetővel készült interjúnk:
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket?
Mire fordítanád szívesen a lakás-előtakarékossági szerződésed?
-
A digitalizáció és az együttműködés lehet a KKV-k túlélésének egyik kulcsa 2025-ben
A Billingo kollaborációs programmal hívja fel a figyelmet a vállalkozói összefogás előnyeire.
-
Mire használnád a lakástakarék-megtakarításodat?
Milyen szempontok fontosak egy megtakarítás kiválasztásánál?
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.