Itt a Spar bejelentése: jövőre indul a webshop

2017. március 29. 12:33

Jól teljesített a tavalyi évben a Spar Magyarország. Idén 24 áruház újulhat meg és 5 új áruház nyitja meg a kapuit. Hamarosan pedig a Spar webshop is elindulhat - hangzott el az áruházlánc szerdai sajtótájékoztatóján.


2016-ban a vállalat közel 20 milliárd forintot költött beruházásokra, melynek köszönhetően 24 üzletet alakítottak át és 4 új üzlettel bővült a hálózat.  A vállalat forgalma tavaly elérte az 516,4 milliárd forintot, amely 5,2 százalékkal magasabb érték a 2015-ös évhez képest. A Spar Magyarország üzlethálózatának fejlesztésére az idei évben 23 milliárd forintot fordít, melynek keretében összesen 24 áruház újul meg és várhatóan 5 új áruház nyitja majd meg kapuit.

Ráadásul tavaly ősszel Ausztriában elindították az online értékesítést,

a cég tervei szerint pedig jövő év első negyedévében a Spar magyar webshopja is elindulhat.

100 üzleten túl

Szeptemberben érte el a bűvös százat a Spar franchise program üzleteinek száma, amikor csaknem napra pontosan négy évvel ez első, móri partneráruház átadása után, megnyitott Budapesten, az Ungvár utcában a franchise program századik egysége

A folyamatosan bővülő franchise hálózat ma már több mint 1300 embernek ad munkát, a boltok forgalma éves szinten meghaladja a 30 milliárd forintot. A franchise üzletek 52 százaléka a fővárosban található.

A kiskereskedelemben egyedülálló módon, a potenciális munkavállalók közvetlen és hatékony elérése érdekében a Spar decemberben megnyitotta első Karrier irodáját Budapesten, a Nyugati téri szupermarketben, ahol két HR-szakértő várja az érdeklődőket.

Sokat hallani mostanában a kereskedelemben lévő munkaerőhiányról, nálunk is nagy a fluktuáció és mindig vannak üres álláshelyek, (...) sok kollégánk azonban már évek óta, hűségesen nálunk dolgozik. A cégnél eltöltött átlagos idő 6,9 év

- mondta el Heiszler Gabriella, a cég ügyvezető igazgatója.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A munkát keresőknek személyes tájékoztatást biztosítanak, így rendhagyó módon az állásinterjú és a konkrét jelentkezés előtt minden egyes munkával kapcsolatos kérdésre választ kaphatnak az érdeklődők. Természetesen jelentkezni is lehet az egyes pozíciókra, és akár interjúidőpont egyeztetésére is lehetőség van a megpályázni kívánt állás kapcsán. A cég folyamatosan keres:

  • eladókat,
  • pénztárosokat,
  • árufeltöltőket,
  • konyhai kisegítőket,
  • szakácsokat,
  • henteseket,
  • részleg- és osztályvezetőket Budapest egész területére.

A vállalat várja a fővárosi vagy a vonzáskörzetben élő, akár pályakezdő érdeklődők jelentkezését a toborzóirodánál.

Silányabb lenne a magyar termék?

A Spar Magyarország életében a saját márkás termékek már a kezdetektől fogva jelentős szerepet töltöttek be. A vállalat mintegy 2300 saját márkás terméket tart a választékában, több mint húsz féle márkanév alatt. A tavalyi évben is folyamatosan bővült ezen termékek köre, hála a beszállítói megállapodások bővülésének.

Sok az olyan termékünk, amit magyarországi beszállítók készítenek, a nemzetközi saját márkás termékek pedig ugyanabból a gyárból érkeznek és ugyan az van bennük

- hívta fel a figyelmet Heiszler Gabriella.

KATTINTS! Itt a NÉBIH vizsgálat eredménye: durván sok az átverős étel

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33