Egy-egy bevásárlás során a vak is láthatja, hogy a sókat felsorakoztató polcrészeken bizony bődületes, nem egyszer akár több mint hússzoros árkülönbség is tapasztalható a különböző termékek között. Arról azonban már a legritkább esetben szól a fáma, hogy mégis mi egyáltalán a különbség ezek között a sók között.

Azért hogy tisztábban lássunk a sókkal kapcsolatban, szakértők bevonásával jártunk utána annak, voltaképpen milyen folyamatok útján kerül a családok asztalaira az egyik legnépszerűbb ételízesítő, tovább elmerültünk az adalékanyagok világában is, hogy tisztázzuk, melyik sónak van és melyiknek egyáltalán nincs félnivalója e téren a népharagtól.

Lehidalsz a különbségektől

A szakértők bevonása előtt kíváncsiak voltunk, hogy valójában mennyi is az annyi. Éppen ezért megkérdeztük a legnagyobb magyarországi áruházakat, hogy hány különféle só van náluk forgalomban, valamint kíváncsiak voltunk arra is, hogy ezek közül, melyik a legolcsóbb illetve a legdrágább egységárra vetítve.

A beérkezett válaszok alapján a Interspar hipermarketekben 30 féle sót (márka és ezek kiszerelése) tartanak a polcokon, míg a Spar, illetve City Spar szupermarketekben a választék az áruház méretétől függ. Az Interspar hipermarketekben a felosztás a következőképpen alakul: 15 asztali/konyhasó, 10 tengeri só és 5 darab himalájai só.

Az Auchan áruházakban összesen 11 féle márkájú sót találhatnak meg a vásárlók, melyek közül a különböző kiszerelések alapján 10 féle asztalai/konyhasó, 11 féle tengeri só és 2 féle himalájai sóval találkozhatnak a vevők.

Ami a fogyasztói árakat illeti, mindkét általunk megkérdezett nagyáruházban (a Lidl, az Aldi és a Tesco cikkünk megjelenéséig nem válaszolt kérdéseinkre) az asztali és/vagy konyhasó megjelölésűek a legolcsóbbak, ezeket követik a tengeri sók, majd a sort, a legdrágábbnak számító Himalája sók zárják.

Az egységárak összehasonlítása azonban némely esetben problémás, hiszen több olyan sót -jellemzően tengeri és 100 grammnál kisebb kiszerelésű- is lehet kapni a boltokban, melyet asztali üveges őrlőben árulnak. Ezek pedig bármennyire is úgy akarnak kitűnni, valószínűleg nem a bennük lévő só kiugró minősége miatt, hanem sokkal inkább az őrlő ára miatt emelkednek csillagászati magasságig.

Így az összevetés szempontjából pontosabb adatnak számít például az adott kiszerelésben kapható só árainak összehasonlítása. A Sparban például az S-budget 1 kilós asztali sója 39 forintba, míg az őrölt Himalája étkezési só szintén egy kilogrammos csomagja 899 forintba kerül.

Senkinek ne legyenek kétségei, ugyanezek a különbségek feltehetően az összes áruházban megtalálhatók. Érdekességképpen leugrottunk például egy közeli, közepes méretű CBA áruházba is, ahol a legolcsóbb só egy asztali só volt, kilója 79 forintért, míg a legdrágább egy kemény, műanyag dobozos tengeri só, mely 1 kilós egységáron 1 295 forintba került.

A trend tehát e viszonylag szűk merítésből is kitűnik: az asztali/konyhasó megjelölésű termékek néhány tengeri sóval kiegészülve a legolcsóbbak, melyeket követik a sokszor értetlenül drágább más márkájú tengeri sók, majd a sort -manapság talán a legdivatosabb- himalájai sók zárják, mint a legdrágábbak.

Na, most akkor tényleg, mennyit érnek a drágább sók?

A pontos belső csomagtartalom nélkül, pusztán az elnevezések alapján nehéz lenne egyetlen igazságos ítéletet mondani. Annyi azonban kijelenthető, hogy a fentebb is említett

- mondta el a Pénzcentrumnak Dr. habil. Rohonczy János, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE), Kémiai Intézetének egyetemi docense. Azért, hogy mindinkább megérthessük ennek a mondatnak a súlyát, kezdjük a só vizsgálatát a legelejéről.

Minden só tengeri só, de nem minden tengeri só bányászott só

A tisztánlátás végett fontos megjegyezni, hogy a világ összes ma fellelhető sója voltaképpen tengeri só. A kibányászott sók keletkezése ugyanis sok-sok millió évre vezethető vissza, amikor is a Föld tektonikus mozgásainak eredményeképpen az egykori tengerekből, óceánokból elzáródott részek kiszáradásával keletkeztek a mai sóbányák.

"Ezekből a sóbányákból ma kétféle technológiai fejtéssel jutnak hozzá a kitermelők, ezek közül egyik a bányászat a másik pedig az oldás" - írja a Pénzcentrumnak eljuttatott válaszaiban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)

A bányászott sók mellett kaphatók a mai értelemben vett tengeri sók, ezek a tengervíz lepárlása vagy párologtatása útján kinyert sók. A tengerek vize számos ásványi anyagot tartalmaz, de legnagyobb mennyiségben nátrium-kloridot, azaz konyhasót: kb. 4 liter tengervízből 100 gramm sót lehet kinyerni.

Gasztronómia és adalékanyagok

A só tehát legyen akár a mai értelemben vett tengeri só, asztali só vagy himalájai só nem más mint nátrium-klorid.

Már csak matematikailag is nehéz elgondolni tehát, hogy mi lehet az a csodaszer, ami ebbe, az esetenként talán 1-3 százalékba belefér és indokolja az akár több mint hússzoros árazást. Lelőjük a poént: egyszerűen semmi, nincs ilyen anyag.

Az ELTE docense szerint azonban beazonosítható két, alapvetően jól elkülöníthető ág, melyek befolyásolhatják a sók élvezeti vagy egészségügyi minőségét. Élvezeti minőségen jelen esetben érthetjük például a sószemcsék eltérő nagyságából adódó különbségeket.

- világított rá Dr. Rohonczy János. A nagyobb szemcseméret tehát adott esetben lehet fontos kitétele egy sóterméknek vásárláskor, ugyanakkor az egyes esetekben tapasztalható gigászi árakra semmiképpen sem szolgálhat magyarázattal. Rövid kutakodás után egyébként simán találtunk nagyméretű szemcsékkel csomagolt sót párszáz forintért.

Mindebből pedig, szinte egyenesen következik az is, hogy ha a megvásárolt sót már eleve belefőznénk a készülő ételbe, akkor aztán ízlelőbimbó legyen a talpán, amelyik a készételből kiérzi a nüánsznyi különbségeket, amiket adott esetben -igaz, ami igaz- okozhatnak bizonyos adalékanyagok.

Ugyancsak vonzó lehet gasztronómiai szempontból például egyes himalájai sók rózsaszín színe. Ezek a különleges színek azonban legtöbbször valamilyen közönséges, színezésre képes anyag minimális jelenlétének tulajdóníthatók, ami nem nagy meglepetésre szintén nem lehet oka a már sokszor emlegetett árkülönbségeknek, igaz, ami igaz jól néz ki.

Az egészség fő ellenségei?

Napjaink legtöbb vásárlójának jóformán összeszorul a gyomra, ha meghalja azt a szót, hogy adalékanyag. Ez ugyanis sokak fejében valami ördögien rossz, az egészségre nagyon ártalmas dolgot jelent. Ez egyes esetekbe lehet így, azonban nem érdemes általánosítani.

Az úgynevezett jódozott sók például egyáltalán nem véletlenül tartalmaznak jodid-iont. A jodid-ion elsődleges szerepe a szervezetben a megfelelő pajzsmirigy működés biztosítása. Éppen ezért a konyhasó jodid-ionnal való keverése közegészségügyi szempontból egy rendkívül örvendetes dolog.

A jodid-ion hasonló teljesen ártalmatlan adaléka lehet a nátrium-kloridnak a kálium-klorid is. Az ELTE docense felhívta például a figyelmünket, hogy adott esetben a bányászott kősók külső rétege, köznapi nevén a fedősó nem más, mint a kálium-klorid. Ennek az anyagnak az íze egyébként lágyabb, kevésbé sós, mint a konyhasónak.

A tengervízben is találhatók természetesen a nátrium-kloridtól eltérő adalékok is, igaz csak nagyon elenyésző mennyiségben. Ilyenek többet között a magnézium-klorid és a kalcium-karbonát. Ezek az anyagok például segítik a csontépítést vagy éppen a sejtek regenerálódását.

Az eddig felsorolt adalékanyagok tehát semmilyen estre sem befolyásolják negatívan az emberi egészséget, sőt. Van azonban egy, az étkezési sók egy részéhez általában hozzáadott anyag, ami bizony már jóval problémásabb.

Ez az anyag pedig nem más, mint a csomósodás gátló. Az első csomósodás gátló anyag, amit egy olcsóbb konyhasó hátoldalán találtunk az E 536 volt. Ez pedig nem más, mint a kálium-ferro-cianid, azaz köznapi nevén az egyáltalán nem bizalomgerjesztő sárgavérlúgsó. Na persze nem kell rögvest megijedni, ennek az anyagnak a neve ellenére nincs köze a már kis dózisban is rendkívül veszélyes ciánhoz. Mégis érdemes megemlíteni, hogy ezt az anyagot például laboratóriumi vegyszerként is használják a fényképészetben.

Rendkívül kis mennyiségben egyébként élelmezésügyileg nem veszélyes, sőt előírás is van arról, hogy mekkora mennyiségben használhatják fel a vérlúgsót a konyhasó csomósodásmentesítésére. A vegyület ilyen terű veszélytelensége ellenére azért érdemes feltenni a kérdést, vajon tényleg szükség van-e ilyen anyagok bevitelére a szervezetbe, még akkor is, ha ez amúgy a gyártási folyamatnál engedélyezve van. Ezt mindenki döntse el maga.

- reagált a Pénzcentrumnak Dr. Rohonczy János, aki persze rögvest hozzá is tette, hogy ennek valószínűleg az az oka, hogy általa említett kőporok nem oldódnak vízben, tehát idővel leülepednének a poharak vagy fazekak aljára, míg például a sárgavérlúgsó oldódik vízben. Ez pedig az ételkészítés közben esztékailag fontos szempont lehet.

Láthatjuk tehát, hogy az étkezési sóknál felhasznált anyagok egy része bizony még egészségesebbé is teheti az emberi szervezet számára amúgy is nélkülözhetetlen konyhasót. De például az egyes csomósodásgátlókról már érdemes elmerengeni, még akkor is, ha ezek, az előírások betartása mellett egyáltalán nem veszélyesek az emberi szervezetre.

Miért fizetnek a magyarok?

Összességében tehát az egyes sótípusok közötti árkülönbségnek több oka is lehet -írja a Pénzcentrumnak eljuttatott válaszaiban a NÉBIH-, mindenesetre a származási hely, az előállítási technológia, a megszokottól eltérő külső megjelenés (szín, kristályméret) is befolyásolja a fogyasztói árat,

A Spar és az Auchan tájékoztatása szerint, a jellegzetesen árérzékeny magyar vásárlók egyébként továbbra is a legolcsóbb sókat részesítik előnyben vásárláskor. Bár a Interspar/Spar az asztali sók utáni kereslet minimális csökkenéséről számolt be, ami eltolódott a jódozott konyhai sók felé, illetve a magasabb kategóriájú himalájai sók felé.