Lidl

Hiába a különadók, a Lidl tarol Magyarországon: kijött a diszkontlánc éves eredménye

2024. július 31. 16:52

Nőtt a Lidl Magyarország Bt. bevétele és nyeresége is a 2023. március 1. és 2024. február 29. közötti pénzügyi évben. A jelentést szerdán tette közzé a cég. 

A cég nettó bevétele 1 159,2 milliárd forintra emelkedett, amely 19 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ez a növekedés nagyjából megegyezik az eladott áruk beszerzési értékének emelkedésével, amely 854,3 milliárd forint lett tavaly. Mindez arra utal, hogy a cég nem hárította át a beszállítók áremelését nagyobb mértékben a vásárlókra, mint az őket is érintette.

A személyi jellegű ráfordításaik 71,8 milliárd forintot tettek ki, amely 25,3 százalékos növekedés éves bázison. A dolgozói létszám átlagosan 7 292 fő volt, kicsivel kevesebb, mint a tavalyi 7 361 fő.

Az adók soron a cég 60,7 milliárd forintot szerepeltet, ennek részt a kiskereskedelmi különadó is, ez 10 milliárddal több, mint egy évvel korábban. Azt hangsúlyozzák is a jelentésünkben, hogy "a tárgyévben fizetett kiskereskedelmi adó kivételes nagyságú és előfordulású ráfordításnak minősült." A cég mindezek ellenére 26,8 milliárd forintos nyereséggel zárt, amely 6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?