11 °C Budapest

Időt nyerne az IKEA: mégis nagy a gond?

2009. május 21. 11:02

Két órával hamarabb zár az IKEA legnagyobb londoni áruháza is. A napi 15 ezer vásárlót kiszolgáló egység nem az első a sorban.

A svéd bútoráruház-lánc egyik legnagyobb brit boltja, az észak-londoni áruház nyitvatartási ideje rövidült- két órával. A naponta 15 ezer vásárlót kiszolgáló lakberendezési üzlet több más, szigetországi IKEA-hoz hasonlóan költségcsökkentésre kényszerült.

Az áruházlánc helyi szóvivője szerint a gazdaság lassulása begyűrűzött a bútoripari termékek piacára is, csökkent a forgalom és a vásárlók száma.

Korábban ugyanakkor arról érkeztek hírek, hogy az IKEA -elsősorban az évtizedek alatt kialakított szállítási és árstruktúrájának köszönhetően- dacol a válsággal, és forgalma nem marad el a korábbi évektől.

Március elején az áruházlánc regionális PR menedzsere a Pénzcentrumot úgy tájékoztatta, hogy az árakat úgy próbálják továbbra is alacsonyan tartani, hogy nagy volumenű megrendelésekkel dolgoznak - erről egy óriási méretű hálózat gondoskodik. Ugyanakkor az IKEA spórolós taktikája most valóban nagy segítség lehet, gondoljunk például a speciális, lapra szerelt csomagolás miatti alacsony szállítási költségekre.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azt az IKEA is elismerte, hogy a gazdasági válság a lakberendezési piacon is érezteti hatását, ők azonban optimisták, és a jelenlegi helyzetben is az új lehetőségeket látják.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?