A Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedő nemzetközi vonatok a fennakadás végéig helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők.
Lehet, hogy mégsem olyan jó ötlet az Airbnb betiltása: rengeteg turista kerülheti el Budapestet
A tiltás támogatói a felszabaduló lakások révén az albérletárak csökkenését remélik, miközben a kritikusok, arra figyelmeztetnek, hogy a turizmus jelentős csökkenését eredményezheti.
A VI. kerületi népszavazáson, ahol a rövid távú lakáskiadás betiltásáról döntöttek, a résztvevők többsége a tiltás mellett szavazott, bár mindössze 20,52%-os részvétel volt. Soproni Tamás polgármester szerint 2026 januárjától lép életbe a tilalom Terézvárosban. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz vezetője már országos tiltást javasolt, noha a helyi vezetés korábban ellenezte a népszavazást - írja a 24.hu.
A tiltás támogatói a felszabaduló lakások révén az albérletárak csökkenését remélik, miközben a kritikusok, például Hanti Gergely, aki saját tulajdonú és bérelt ingatlant is kiad rövid távra – emellett szerkeszti a bnbinfo.hu oldalt, arra figyelmeztetnek, hogy a turizmus jelentős csökkenését eredményezheti. Hanti szerint a magánszállások betiltása negatív hatással lenne a helyi gazdaságra, különösen a vendéglátásra és kiskereskedelemre. Szakértők szerint
az Airbnb-szállásokat használó turisták más városokat, például Prágát vagy Krakkót választhatnának, ha Budapesten csak szállodákban lehetne megszállni.
Más kerületi polgármesterek, mint Baranyi Krisztina Ferencvárosból, inkább egy kiegyensúlyozottabb szabályozás mellett állnak ki, míg a VII. kerületi vezetés nem gondolkodik általános tiltásban, hanem inkább egy átlátható szabályozást támogat.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.