Csütörtökön újabb fő- és mellékutakon léphet életbe teljes lezárás a dunai árhullám miatt Vác környékén.
Az utasbiztosítással külföldre utazók átlagosan egy hetet nyaraltak idén, többségük pedig a tengerpartokat választotta. Utasbiztosítást ezekre az utakra átlagosan alig több mint 13 ezer forintért kötöttek, ami szerény, 5 százalékos többlet a tavaly nyári szinthez képest. Az utasbiztosítások száma viszont jóval nagyobb mértékben, 14 százalékkal nőtt.
Bővülést hozott az idei nyaralási szezon, legalábbis a külföldi utazásokra kötött utasbiztosítások alapján. A Netrisknél összesen közel 139 ezer utasbiztosítást kötöttek június eleje és augusztus vége között, ami 14 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. Az átlagdíj 13 ezer forint volt, ez mindössze 4,5 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 12 600 forintot.
Arra számítani lehetett, hogy az idei nyár a tavalyinál jobban alakul, hiszen 2023 nyarán a bizonytalan gazdasági környezet miatt visszafogott volt az utazási kedv, az idén pedig már javult a helyzet. Az utasbiztosítások iránti fokozott kereslet nem hozott jelentősebb drágulást az átlagdíjaknál, ez elsősorban a biztosítók közötti versenynek és a külföldre utazók tudatosságának köszönhető, akik a biztosítóskötés előtt átnézik az ajánlatokat és az díjak és a szolgáltatási csomagok alapján választják ki a legmegfelelőbbet
- értékelte az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. A szakember elmondta, hogy az utasbiztosítással nyaralók
- 30 százaléka horvátországi célpontot választott,
- második helyen zárta a nyarat Olaszország 21 százalékkal,
- Görögország pedig 9 százakkal a harmadik lett.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a minden második szerződés horvát vagy olasz nyaralóhelyre szólt. A biztosítások többségét - 55 százalékát - autós utazásra között, a repülős nyaralások arány 34 százalékot tett ki az idén.
Az összeállításból kiderül az is, hogy az utasbiztosítással nyaralók 13 százaléka 29 év alatti volt, 79 százalékuk a 30-59 évesek közül került ki, míg a 60 évnél idősebbek aránya 8 százalék alatt volt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bővülő piac
Besnyő Márton a teljes utasbiztosítási piac alakulásáról azt mondta, hogy a múlt évben a díjbevétel meghaladta a 19 milliárd forintot. Bár a szakember szerint korai az idei évre pontos prognózist adni, valószínűsíthető, hogy a díjbevétel és a szerződések száma is magasabb lesz a tavalyinál.
Részben azért, mert a jegybanki adatok szerint az első félév végén az utasbiztosítási díjbevétel 9,5 milliárd forintnál járt, szemben az előző év azonos időszakára vonatkozó 8,8 milliárddal. Ezekben az idei számokban még nem szerepelnek a csúcsidőszakot jelentő júliusi és augusztusi adatok.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.