A tárcavezető arról számolt be, hogy a Közel-Keleten egyre súlyosabbak a harcok, emiatt több, Iránban élő magyar állampolgár is kimenekítésre kérte a kormányt.

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) ma hajnaltól ismét fogad egyes vonatokat a hegyeshalmi határállomáson keresztül. Ennek köszönhetően hajnaltól már közlekedhetnek az EuRegio-vonatok Győrből Bécsbe és Bécsből - Bruck an der Leitha állomáson át Győrig teljes útvonalon - közölte a MÁV.
A GYSEV szerint a mai üzemkezdettől a Sopron–Wiener Neustadt vasútvonalon újra közlekednek a vonatok. A railjetek, a bécsi EuroCityk és a Kálmán Imre EuroNight további intézkedésig csak Hegyeshalomig közlekednek, illetve onnan indulnak Budapest felé. A Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedő nemzetközi vonatok a fennakadás végéig helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők.
Győri vagy hegyeshalmi átszállással biztosított az eljutás Bécsig, illetve Bécs felől Budapestig, azonban hosszabb eljutási idővel kell számolni. A jelenlegi információk alapján a Bécsen túli (Wien Hbf.), Salzburg felé lévő állomások még nem érhetők el vasúton. A heves esőzések és az árvízhelyzet miatt Ausztriában továbbra is lehet járatkimaradásokra, fennakadásokra és késésekre számítani.
A Regiojet tájékoztatása szerint várhatóan szerdától ismét közlekednek a Regiojet-járatok Bécs-Hegyeshalom-Budapest között, - a 1065-ös számú vonat kivételével. Szerdán még nem közlekedik a Bécsből 7:34-kor a Déli pályaudvarra induló RegioJet. A kialakult helyzet miatt még előfordulhatnak késések.
Csehországban a kiterjedt áradások miatt továbbra is korlátozzák még a vasúti forgalmat. A Metropol EuroNight Varsó–Budapest közvetlen kocsijai szeptember 19-ig nem közlekednek. A Hungária EuroCity mindkét járata Budapest–Berlin–Budapest között jelenleg korlátozás nélkül közlekedik mindkét irányban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapfotó:Jászai Csaba, MTI/MTVA
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


