Egy friss kutatás rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban.
Kicsit butított változatban adják ki a legújabb VR-headsetet, de az ára egész baráti lesz majd. Igaz, itthon hivatalosan nem is forgalmazzák.
Immár a VR-headsetjének harmadik generációját mutatta be a Facebookot is tulajdonló techcég, a Meta a nagy őszi rendezvényén. Az eseményen a Facebook-alapító Mark Zuckerberg mutatta be a Quest 3S névre keresztelt kütyüt, ami az ígéretek szerint sokkal inkább megfizethető lesz.
A Meta már sok éve dolgozik a VR-headseteken, ahol egy a cég által létrehozott és folyamatosan fejlesztett virtuális valóságban tölthetjük az időnket. Az új VR-headset a tervek szerint pár hét múlva, október 15-én érkezik. Az ígéretek között elhangzott, hogy több száz, már most is jól ismert applikációval is felturbózzák, így gyakorlatilag úgy tehetünk, mintha "normális" életünket élnénk.
@cnetdotcom ♬ original sound - CNET
Hivatalos magyar forgalmazás továbbra sincsen, az árak pedg országonként változnak. Annyit leóhet az árról tudni, hogy a 128 gigabájtos kiadás 340 euróba (átszámítva mintegy 134 ezer forint), a 256 GB-os pedig 450 euróba (kb. 178 ezer forint) kerül a szomszédos Ausztriában.
Érkeznek a boltokba a vadiúj iPhone-ok: már egy 20 éves, megkímélt Suzuki áráért kapható ez a modell
A készülékek minden színben és különböző memóriakapacitással érhetőek el.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.