23 °C Budapest
Single scull rowing - considered as most important discipline in competitive rowing and one of the oldest olympic sports.

Olimpia 2024 Párizs: ez nem jött össze, Pétervári-Molnár Bendegúz 16. helyen búcsúzott

2024. augusztus 3. 13:15

Pétervári-Molnár Bendegúz negyedik helyen csapott célba a férfi egypárevezősök szombati C döntőjében, ezzel 16. helyen zárta a párizsi olimpiát.

A 31 éves magyar evezős a kettes pályán állt rajthoz algériai és brazil ellenfelei között, valamint amerikai, bolgár és paraguayi vetélytársai sorakoztak fel még mellette.

A BEE sportolója nem kapta el jól a rajtot, így 500 méter után még csak ötödik volt a hatosban, de féltávhoz érve paraguayi riválisát megelőzte. A hajrában megközelítette a brazil evezőst is, de végül őt már nem érte utol, így 6:47.81 perces idővel negyedikként haladt át a célvonalon.

Pétervári-Molnár korábban az előfutamából harmadik helyen jutott negyeddöntőbe, ott azonban nem tudta tartani az iramot a versenyszám legnagyobb esélyeseivel és végül negyedik lett, ezzel lecsúszott az A/B elődöntőről, vagyis a legjobb 12 helyről, ezt követően a C/D elődöntőben másodikként csapott célba.

Az olimpia egyetlen magyar evezőse, aki Rio de Janeiróban 14., Tokióban pedig 10. volt, kedden a negyeddöntője után úgy fogalmazott: túl régóta versenyez, túl sok rajta a stressz, ezért egy évet kihagy, hogy felfrissülve kezdhesse majd a felkészülést a Los Angeles-i játékokra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2024/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten már 600 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?