2024-ben már december elején 80 százalék környékén van a töltöttség, miközben az előző fűtési szezonban még január elején is bőven efölött volt az érték.
Csak Görögországban, Romániában és Bulgáriában vannak rosszabb helyzetben a gyerekek - írja az EU Alapjogi Ügynökségének adatai alapján a hvg.hu. Sok családban nem csak a nyaralás, vagy a saját autó, hanem a fűtés, a mosógép, vagy a hús is nehezen megoldható kiadásnak számít.
Az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz is nehezen férnek hozzá a szegénységben élő magyar gyermekek, az anyagi nehézségekkel küszködő nagycsaládosoknak pedig már a mindennapi megélhetés is elég költséges. Emellett az is kiderült, kevés olyan ország van, ahol több gyerek él szegénységben, társadalmi kirekesztettségben.
A magyar gyerekek 33,6 százalékát fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség, ennél csak Görögországban, Romániában és Bulgáriában rosszabb a helyzet, az utóbbi két országban a gyerekek majdnem fele veszélyben van - áll a hvg.hu által szemlézett adatsorban.
Az uniós szervezet mércéje szerint az számít szegénységtől vagy társadalmi kirekesztettségtől fenyegetettnek, amely háztartásra az alábbiak igazak:
- az egy főre jutó jövedelem kevesebb, mint az ország mediánjövedelmének 60 százaléka, vagy
- a 18-59 éves családtagok az előző egy évben ötödannyi időn át sem dolgoztak, mint amennyit teljes munkaidőben lehetett volna, vagy
- a következő 9 elem közül legalább négyet nem tudnak megfizetni: lakbér vagy jelzáloghitel, a lakás felfűtéséhez szükséges rezsi, váratlan kiadások, hús vagy fehérje rendszeres fogyasztása, nyaralás, tévé, mosógép, autó, telefon.
A magyar gyerkeke 24 százaléka él olyan családban, amely az utolsó pontba foglaltak közül legalább négyet nem engedhet meg magának.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.