Fejér, Bács-Kiskun, Tolna és Baranya vármegyében is vannak már útlezárások vagy sebességkorlátozással érintett szakaszok.
Hetekig állhat vízben a népszerű magyar meteorológus Duna menti otthona: mégsem költözne el semmi pénzért
Gyomorgörcs kerülgeti a népszerű magyar meteorológust, Pártai Luciát, nem tud enni és alig alszik - írja a Ripost.
Aigner Szilárd özvegye a Duna közelében él, ezért nem újdonság számára, ha árad a folyó. Ilyen nagy árvizet azonban még ő is ritkán tapasztalt meg, pedig már 22 éve él a természet közelében. "2002 óta ez lesz a hatodik árvíz, amelyik betör majd a házunkba... mit mondhatnék, gyomorgörccsel gondolok az elkövetkezendő órákra. Fontos kiemelnem, hogy nem az árvízzel van a gond, hiszen egy folyó természetes jellemzője, a gyakorisággal van probléma. A régi tudományos könyvekben arról írtak, hogy ilyen nagy árvizek évszázadonként egy vagy két alkalommal fordulnak elő... Évszázadonként! Az utolsó nagy árvíz a Dunán 2013-ban volt ugye" – magyarázta a meteorológus.
"Amikor mi a férjemmel megvettük ezt a házat, 1986-ban, akkor egyfelől még volt folyamkotró vállalat és rendszeresen tisztították a medret, az építésügy pedig nem adott engedélyt lábakon álló házra. Ahelyett, hogy erre köteleztek volna mindenkit, aki hullámtérre költözött. Vagyis a megváltozott klíma, a mederkotrás hiánya és a régi építkezési lehetőségek összessége eredményezi a mostani helyzetet: nagyon sok hullámtérben álló házat önt el a víz órákon belül. Köztük a miénket is" - mondta a lapnak.
Az időjós házának alja is akár hetekig állhat elöntve. Párta Lucia természetesen már erre is felkészült: "Bármennyi tapasztalatom van, most is a gyomorgörcs kerülget, nem tudok enni és alig alszom. Féltem az értékeinket, és sajnálom mindazokat, akik hasonló cipőben járnak, mint mi. Ezzel együtt is azt tudom mondani, hogy semmi pénzért nem költöznék el a házból. Mert amikor nyugodt a folyó, akkor nincs ennél gyönyörűbb környezet" - mondta el.
Kutyának sem kell Rubik Ernő luxusvillája? Megtaláltuk a hirdetést, százmilliókat engedtek az árából
Ismét eladósorba került a II. kerületi Rubik-villa. A bűvös kocka atyjának egykori otthonáért 1,3 milliárd forintot kérnek, majdnem 2 milliárdról lett ennyire leárazva.
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.