A kerületben ingatlant vásárlók 67%-a téglaépítésű társasházi lakásra szerződött, amelyekért átlagosan 1,15 millió forintos négyzetméterárat kértek a tulajdonosok.
Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemeltető E.ON Hungária Csoport is részt vesz az árvízi védekezésben. Ahol a magas vízállás indokolja, biztonsági okokból, az érintett hatóságokkal egyeztetve, azonnal kikapcsolják az áramot. Pilismarót és Neszmély térségében, valamint a Sólyom-szigeten már megtörténtek az első biztonsági kikapcsolások, hiszen a legfontosabb szempont az emberek életének és vagyonának megóvása.
A dunai árhullám levonulása során, veszély esetén azonnal kikapcsolja az áramot az érintett területeken az E.ON Hungária Csoport. A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatcsoport szakemberei folyamatosan, éjjel-nappal kapcsolatban állnak az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal. Velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében.
Az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető, veszélyhelyzet esetén azonban azonnal kikapcsolják a szolgáltatást. Az óvintézkedésekre az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében lehet szükség. Pilismarót és Neszmély térségében, valamint a Sólyom-szigeten már megtörténtek az első biztonsági kikapcsolások. Az E.ON az ár levonulásának ütemét is folyamatosan figyeli majd, a krízishelyzet megszűnését követően pedig a lehető leghamarabb újraindítja az áramellátást az érintett területeken.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.