Fiatal férfi napozik és élvezi a szabadtéri medencében

Nagyon rossz hír jött egy népszerű budapesti fürdőről: idén már ki sem nyithat?

2024. augusztus 17. 16:32

A több mint száz éves épület ezer sebből vérzik, idén jó eséllyel senki nem fog ott fürdeni.

Bár korábban azt tervezték, hogy a felújítás után az idén még rövid időre kinyitják a fővárosi Dandár fürdőt, erre valószínűleg mégsem kerül sor ebben a szezonban - erről tájékoztatott a Budapest Hévízei és Gyógyfürdői Zrt. Az Index cikke szerint bár a felújítás rendben elindult a tervezett időpontban, a födémnél olyan problémákkal szembesültek, amit az idén már lehetetlen megoldani.

Emellett az épületben nagyon súlyos statikai problémákat is találtak a felújítást végző szakemberek, így a fürdő hivatalos közleménye szerint idén kár arra várni, hogy újranyitnának.

A Dandár Fürdő felújítása a tervezett ütemben, június közepén elindult. A munkálatok során a szakemberek a csaknem százéves épületben súlyos statikai problémákat találtak, melyeket előzetesen nem, csak a födémszerkezet megnyitásával lehetett alaposan megvizsgálni. Az épülettel egykorú szerkezet teljes feltárását a szakértők megkezdték, jelenleg is zajlik. Ennek eredménye szeptemberben lesz látható, és ez alapján lehet majd meghatározni, pontosan milyen többletfeladatokkal kell számolnunk. A fürdő felújítása ezért hosszabb időt vesz igénybe, újranyitása ebben az évben nem várható

- írták a Dandár hivatalos oldalán.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 11. szerda
Teodóra
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?