22 °C Budapest
Outdoor portrait of a senior woman sitting in a chair with a cane deep on thought

Rengeteg magyarnak járhat rendkívüli támogatás: ezek a feltételek, így kell igényelni

2024. augusztus 16. 16:03

Az elmúlt években egymás érték a válsághelyzetek a világjárvány kitörésétől az elszálló infláción át a rezsiemelésig. Anyagi szempontból a 2024-es évben egy kiszámíthatóbb időszak következett, azonban bármikor érhet valakit olyan váratlan helyzet, amely bajba sodorja pénzügyileg. Ezért érdemes tudni, hogy az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére az illetékes önkormányzat rendkívüli települési támogatást köteles nyújtani. 2020-ban több mint egymillióan részesültek pénzbeli vagy természetbeni támogatásban, azóta a támogatottak száma folyamatosan csökken. Egy főre átlagosan 28 337 forint jutott: ez több, mint a megelőző években, de reálértéken csak 88,9 százaléka az előző összegnek a rekordinfláció miatt. Mutatjuk, hogyan lehet igényelni a támogatást és milyen további előnyökkel járhat az igénybevétel.

A települési támogatást 2015. március 1-én vezették be, elsősorban azoknak a segítésére, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások vagy a gyermek hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorulnak. Jellemzően lakhatási, ápolási költségekbe segít be ilyen módon az önkormányzat. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint 2023-ban 822 896 fő kapott pénzbeli vagy természetbeni segítséget ilyen módon, miközben 2022-ben 830 982 fő részesült támogatásban, 2021-ben 885 ezer fő, 2020-ban viszont összesen több mint 1 millió fő. Az egy főre jutó átlagos összeg ugyan nőtt, de reálértéken - ha figyelembe vesszük az inflációt - az értéke csökkent.

Tavaly 609 781 fő kapott pénzbeli és 226 914 fő természetbeni támogatást. Jóval többen kaptak tehát pénzbeli segítséget, a támogatottak 74,1 százaléka. A 2022-es évi adatokhoz képest idén valamivel többen kaptak természetbeni támogatást, de még így is a pénzbeli juttatás dominál. A támogatások átlagos értéke 28 337 forint volt egy főre, egy esetre pedig átlagosan 10 477 forint jutott 2023-ban. A főbb adatokat az alábbi grafikonon ábrázoltuk:

Látható, hogy amíg a támogatottak száma 2020 óta folyamatosan csökkent, az összegek nőnek, viszont az egy főre jutó átlagos összeg reálértéke szinte minden évben kevesebb - kivételt csak a 2021-es év képezett. Hiába több tehát számszerűen az összeg, ha a pénz kevesebbet ér - és egyre kevesebb embernek is jut.

Természetesen azt is feltételezhetnénk, hogy ez a tendencia azt mutatja, hogy egyre kevesebben szorulnak rá a támogatásra, mert a lakosság anyagi helyzete annyival javult. Viszont más statisztikák nem ezt mutatják, az Eurostat adatsora szerint például amíg 2022-ben a magyar lakosságnak 12,1 százalékát fenyegette az elszegényedés és társadalmi kirekesztődés, 2023-ban már 13,1 százalékát. Ez az arány pedig több embert is jelent, mint ahányan támogatásban részesültek. Így nehéz azt feltételezni, hogy az anyagi helyzet javulása okán kaptak kevesebben támogatást, számszerűen és lakosságarányosan is.

Még mindig lehetséges, hogy sokan nem tudnak arról a lehetőségről, hogy bizonyos anyagi helyzetben lévők részére az önkormányzat köteles támogatást nyújtani. Aki megfelel a törvényi feltételeknek annak jár a támogatás. Mutatjuk, hogy ki és hogyan igényelheti.

Mi az a települési támogatás?

A 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 45. §-a szerint a képviselő-testület az e törvény rendelkezései alapján nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátások kiegészítéseként, önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek alapján - pénzbeli vagy természetbeni formában - települési támogatást nyújt. Települési támogatás keretében nyújtható támogatás különösen

  • a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez,
  • a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának az ápolását, gondozását végző személy részére,
  • a gyógyszerkiadások viseléséhez,
  • a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére.

A (3) bekezdés szerint a képviselő-testület a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére rendkívüli települési támogatást köteles nyújtani. A (4) bekezdés szerint pedig

rendkívüli települési támogatásban elsősorban azokat a személyeket indokolt részesíteni, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások vagy a gyermek hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorulnak.

Alkalmanként jelentkező többletkiadás a törvény szövege szerint különösen betegséghez, halálesethez, elemi kár elhárításához, a válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartásához, iskoláztatáshoz, a gyermek fogadásának előkészítéséhez, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartásához, a gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez kapcsolódó kiadások lehetnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Az (5) bekezdés szerint a rendkívüli települési támogatás kérelemre és hivatalból - különösen nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság vagy más családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve természetes személy vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet kezdeményezésére - is megállapítható.

Ki jogosult települési támogatásra? Hogyan kell igényelni?

Települési bárki jogosult lehet, akinek szociális helyzete indokolttá teszi azt. Mivel arról minden településen külön rendelet rendelkezik, milyen feltételek alapján nyújtja az önkormányzat a támogatást, ezért arról a települések honlapján, hivatalokban érdemes érdeklődni. A támogatás iránti kérelmet a települési önkormányzathoz kell benyújtani.

Egyes szociális támogatásokra való jogosultság automatikusan jogosulttá teszi a kérelmezőt települési támogatásra is. A támogatás jellege lehet eseti, illetve rendszeres is. Jelenleg, amikor a rezsiemelés, illetve a csaknem 30 százalékos élelmiszerinfláció fenyegeti a magyar háztartások anyagi biztonságát, jó tudni, hogy szorult helyzetben hogyan, és milyen formában számíthat valaki támogatásra.

Aki attól tart, hogy anyagi helyzete veszélybe kerülhet az emelkedő infláció, a rezsiköltségek emelkedése miatt, az minél előbb érdeklődjön a települési önkormányzatnál a támogatási lehetőségekről, feltételekről!

Minden támogatott egyben védendő fogyasztó is lehet

Szociális helyzettől, illetve egészségügyi állapottól függően védendő fogyasztóvá válhat Magyarországon az áram-, a gáz- és a víziközmű-szolgáltató ügyfeleiből. A védendő fogyasztókat különleges bánásmód illeti meg. Fontos, hogy aki vagy akinek a háztartásában élő személy a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatásban részesül, az kérelemre automatikusan védendő fogyasztó státuszt kaphat.

Védendő fogyasztók jogosultak lehetnek fizetési haladék, részletfizetés kérésére, igényelhetik előre fizetős mérő felszerelését, vagy akár kikapcsolás alóli mentességet is kaphatnak. Fontos azonban kiemelni, hogy fizetési nehézség esetén bármely fogyasztó kérhet fizetési haladékot vagy részletfizetési lehetőséget, nem csak a védendő fogyasztó státuszban lévők. A szolgáltató ugyanakkor minden fogyasztónak nem köteles ezt biztosítani, mérlegelheti döntését például annak függvényében, hogy milyen előzményei voltak a fogyasztó fizetési készségének és lehetőségeinek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 11. szerda
Teodóra
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?