20 °C Budapest
börtön

Hihetetlen jogi kiskapu: ezért engedhettek szabadon több ezer elítéltet itthon

2024. augusztus 12. 09:30

A Belügyminisztérium szerint jelentős megtakarítást értek el azzal, hogy szabadon engedték a külföldi embercsempészek 90 százalékát. Az ATV szerint az intézkedés azért is hazsnos, mert a börtönök zsúfoltsága is csökkent a fogvatartottak kiengedése és kitoloncolása révén.

A kormány összesen 2290 elítéltet engedett szabadon egy év alatt, amivel elkerülték a tényleges börtönbüntetés letöltését.

A Belügyminisztérium a döntés indoklásában kiemelte, hogy a külföldi embercsempészek fogva tartása hatalmas költségekkel járna. Az intézkedésnek köszönhetően a börtönök zsúfoltsága is csökkent. A minisztérium hatékonyságként értékelte, hogy az elengedett elítéltek közül csupán 16-ot fogtak el újra.

A kormány a veszélyhelyzeti rendeletalkotás keretében változtatott a szabályokon, ami lehetővé tette, hogy az embercsempészeket egy egyszerűsített eljárás végén automatikusan szabadon engedjék.

Léderer András a portálnak adott nyilatkozatában élesen bírálta ezt a döntést, rámutatva arra, hogy Magyarországon sok menekült nem tud szabályozott módon menedékkérelmet benyújtani, ami miatt az embercsempészekhez fordulnak. A magyar hatóságok elfogják az embercsempészeket, lefolytatnak egy eljárást, majd szabadon engedik őket.

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A magyar törvények szerint az embercsempészet legalább egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, míg súlyosabb esetekben, például haszonszerzés céljából vagy bűnszervezetben való elkövetés esetén, akár nyolc-tíz év börtön is kiszabható. Azonban az új szabályozás alapján az elengedett külföldi embercsempészeknek mindössze 72 órájuk van elhagyni Magyarországot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?