Európa legnagyobb részének időjárását nagykiterjedésű anticiklon alakítja, hatására napos és az átlagosnál melegebb az idő.

Nagypénteken még több hullámban várható zápor, zivatar és a hőmérséklet is kissé visszaesik, de ezt követően nagyrészt napos, kora nyárias idő várható a húsvéti hosszú hétvégén, 20-26 Celsius-fok feletti maximumokkal - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Az előrejelzésben azt is írják, hogy Nagypénteken az ország nagyobb részén erőteljes marad a gomolyfelhő-képződés, és többfelé, akár több hullámban számíthatunk a záporok, zivatarok mellett főként a keleti országrészben esőre is.
A felhőzet délnyugat felől napközben lassan szakadozik, arrafelé napközben is kisebb a csapadék esélye, majd estefelé már határozottan csökken a felhőzet és a csapadékhajlam. A déli, délnyugati szelet élénk lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében erős lökések is valószínűek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 22 fok között alakul, a tartósabban csapadékos tájakon kell az alacsonyabb értékekre számítani.
Nagyszombaton a fátyolfelhők és az időnként erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre lehet készülni, de zápor, zivatar néhol előfordulhat. A délnyugati, déli szelet élénk lökések kísérhetik. A minimum 6 és 11, a maximum 18 és 23 fok között várható.
Húsvétvasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett alapvetően napos idő várható, legfeljebb elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A déli, délnyugati szelet élénk, a Dunántúlon erős lökések is kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 6 és 11, a maximum 20 és 26 fok között alakul.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Húsvéthétfőn döntően napos idő várható a fátyolfelhők és a kevés gomolyfelhő mellett, de csapadék nem valószínű. A délies szél időnként megélénkül. Hajnalban 8-13 fok közé hűl le, délutánra pedig 21-27 fok közé melegszik fel a levegő.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


