A magyar gazdaság növekedési kilátásai romlottak, de a kormány szerint a költségvetés helyzete stabil maradt.

A csoportokat ugyan valóban megszervezik, de nem szákítják ki az ovisokat a megszokott környezetből, és hangsúlyt kapnak az egyéni képességek.
Nem állandóan, hanem naponta mindössze 45 percben tartanak az óvodásonak iskolaelőkészítős foglalkozást az intézményekben - ez derült ki abból a rendeletből, ami tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben.
Az ügy előzménye az, hogy a kormány még hónapokkal ezelőtt véeményezésre bocsátotta azt a tervezetet, mey szerint az iskolaköteles korú, vagy az egy évvel ez előtt álló gyermekeket egy külön csoportba szervezte volna, ahol akár új óvódapedagógussal és dajkával súlyozottan készülnek az iskolás életre. A tervezet ellen petíció is indult, és a szakemberek sem tartották jó ötletnek az amúgy is stresszes iskolakezdés előtt még egy változást eszközölni az óvodások életében. Erről mi is hosszabban írtunk:
A rendeletben most az szerepel, hogy ősztől az óvodásoknak valóban lesz az intézményeken belül iskolára felkészítő foglalkozás, és a csoportokat is megszervezik, de naponta csak 45 percben lesz ilyen. Ezzel együtt figyelnek az egyéni terhelhetőségre és kompetenciákra is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


