14 °C Budapest
Ennyi volt, ezeknek a klímáknak vége, betiltják őket: elárulta a részleteket a Daikin vezérigazgatója

Ennyi volt, ezeknek a klímáknak vége, betiltják őket: elárulta a részleteket a Daikin vezérigazgatója

2025. március 25. 05:39

2027-től tilos lesz az R32-es hűtőközegű, 12 kilowatt alatti levegő-víz hőszivattyúk gyártása, az alternatív termékek pedig jelenleg drágábbak, de dolgoznak a gyártók az árcsökkentésen - hívta fel a figyelmet a Pénzcentrumnak adott exkluzív interjújában Carl Lievens, a Daikin Europe lakossági üzletágának (SBU Residential) vezérigazgatója. Kifejtette: a végfelhasználóknak nem kell aggódniuk, a gyártói támogatás ezt követően is biztosított lesz, nem lesz probléba a karbantartással és az alkatrészek elérhetőeségével sem. A vezérigazgatóval az állami támogatások fontosságáról is beszélgettünk, mint kiemelte, bár a gyártók is elkötelezettek a termékeik árának csökkentésében, de ehhez elegendő gyártási volumen kell, amelyhez az ösztönzők nélkülözhetetlenek. A technológiai fejlesztési irányokról és a kitűzött klímacélokról is kérdeztük a szakembert. Interjú.

Jelentős változás közeleg: 2027-től módosulnak a hűtőközegek felhasználhatóságára vonatkozó szabályok a lakossági levegő-víz hőszivattyúrendszerek esetében. Kérem, foglalja össze röviden, hogy ez mit jelent az átlagfogyasztók, egy háztartás számára.

Carl Lievens: 2027-től tilos lesz az R32-es hűtőközegű, 12 kilowatt alatti levegő-víz hőszivattyúk gyártása – fontos kiemelni, hogy ez még nem érinti a levegő-levegő rendszereket, azaz a lakosság körében leginkább elterjedt, hagyományos klímaberendezéseket. Ez a szabályozás 2029. január 1-ig marad érvényben, onnantól az is szigorodik. Fontos kiemelni, hogy a már legyártott és 2027 január 1. előtt forgalomba hozott berendezések továbbra is használhatók. A készleteket nem tilos értékesíteni, de a telepítőnek igazolnia kell, hogy a készüléket 2027. január 1. előtt gyártották.

A végfelhasználók szempontjából ez azt jelenti, hogy nem kell aggódniuk sem a karbantartás, sem a javítás, alkatrészelérhetőség miatt a tiltás életbelépése után sem. A Daikin is teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy ezt a gyártói támogatást biztosítsa.  Azok számára, akik nem szeretnének többé R32-es rendszert választani, elérhetők alternatívák, például a propánnal (R290 hűtőközeggel) működő hőszivattyú, melynek a fejlesztése során a Daikin a biztonságra és a környezetvédelemre kiemelten nagy figyelmet fordított. Emellett a Daikin további fejlesztéseket hajtott végre, melyek az R454C hűtőközeg alkalmazására irányulnak. Összefoglalva, gyakorlatilag azt jelenti, hogy továbbra is lesznek elérhető új levegő-víz hőszivattyúk a piacon 2027. után is, a szigorítások által érintett 12 kW alatti kategóriában is, csupán azok hűtőközege lesz más.

A változás piaci fogadtatása országonként eltérő lehet. Németországban például az R290 technológia már most is rendkívül elterjedt. Bár az R32-vel működő hőszivattyú továbbra is egy hatékony és jól működő megoldás, ha a vásárlók már nem keresik, akkor az értékesítés jelentősen megnehezül. Ha a magyar piac lassabban térne át az R290-re, az sem jelenthet problémát, hiszen az R32-s készülékek továbbra is forgalmazhatók maradnak 2027 január 1-ig.

Tehát a vállalatoknak nem kell erőltetniük az új technológiát? Az árak tekintetében mit fog hozni a tiltás, illetve az alternatív technológiák fejlesztési kényszere?

Nem szükséges erőltetnünk. És igen, őszintén szólva, az egyes új technológiák költségei komoly hatással vannak a végfelhasználói árakra is. Az R32 egy bevált hűtőközeg , amellyel az elmúlt évek során jelentős fejlesztések történtek, a Daikin is rengeteget invesztált a fejlesztésbe, és ezek a költségek már megtérültek. Ezzel szemben az R454C és az R290 új megoldásokat kíván, így ezek bevezetése magasabb költséggel is jár.

A költségnövekedés nemcsak abból adódik, hogy új technológiáról van szó, amelynek a fejlesztése jelentős összegeket emészt fel, hanem praktikus okokkal is magyarázható: az R32-es berendezések kompaktabbak és könnyebbek. Összehasonlításképp: egy R32-es egység tömege, súlya egy jelenleg forgalmazott R290-es berendezés tömegének mindössze 56%-a. Ez azt jelenti, hogy egy R290-es hűtőközeggel dolgozó egység legyártása lényegesen több anyagot, alkatrészt igényel, ami szintén árfelhajtó tényező.

Továbbá, az R32 hűtőközeggel gyártott műszaki megoldások  mára egy globálisan elterjedt technológiává váltak. Ezzel szemben az R290-hez szükséges kompresszorok és egyéb alkatrészek gyártási volumene még viszonylag alacsony. Mindez azt eredményezi, hogy – különösen, ha a szigorú biztonsági előírásokat is figyelembe vesszük – az R290 technológia jelenleg magasabb költséget jelent a végfelhasználók számára.

El fog majd jönni az a pont, amikor ez átfordul, amikor már a nagyobb volumen és a kiforrott fejlesztések miatt ezek költségei is csökkennek. De igen, ki kell mondani, hogy az R32 alternatíváival készülő hőszivattyúk  drágábbak. Minden gyártó, így a Daikin is azon dolgozik, hogy ez mielőbb – akár már a két év múlva esedékes határidőre – megváltozzon.

Összességében hogyan teljesített a Daikin az európai és a magyar piacon az elmúlt évben? Érzékelik a gyengülő gazdasági környezet és a lakossági fogyasztás hatásait?

Igen, egyértelműen érezzük ezeket a hatásokat, a hőszivattyúk értékesítési volumene a legtöbb európai országban csökkent 2024-ben az előző évhez képest. Új vagyok a jelenlegi pozíciómban, korábban Bécsben dolgoztam, ahol 16ország piacáért voltam felelős a Daikin Central Europe-nál. Nagyon érdekes volt látni, hogy a fűtéstechnológia terén milyen óriási különbségek vannak az egyes országok között – sokkal nagyobbak, mint például a légkondicionálás esetében.

A hőszivattyúk elterjedése szempontjából több kulcsfontosságú tényezőt is figyelembe kell venni. Az egyik legmeghatározóbb tényező természetesen a vásárlóerő és az adott ország lakosságának átlagjövedelme. Emellett rendkívül fontos szerepet játszik a gáz és a villamos energia árának aránya, valamint az állami ösztönzők megléte vagy hiánya.

Ezek a tényezők országonként jelentősen eltérnek, és közvetlen hatással vannak arra, hogy milyen ütemben terjednek el a hőszivattyúk egy adott piacon. Ezért azt látjuk, hogy az egyes országok eltérő sebességgel alkalmazzák az új technológiákat.

Magyarországon 2023-ban mintegy 9500 db lakossági levegő-víz hőszivattyút értékesítettek. A levegő-levegő hőszivattyúk darabszáma ennél jóval magasabb, ugyanebben az évben közel 300 ezer darab került forgalomba, amiknek mintegy 20 százalékát elsődleges fűtési eszközként használhatták – a fűtési használatra vonatkozó becslés a MAHŐSZ (Magyar Hőszivattyú Szövetség) számításai alapján készült.

Ahogy a különböző európai piacok megnézzük a hőszivattyúk terjedését, láthatjuk, hogy jelentős mértékben hozzájárul a hőszivattyúzáshoz nemcsak a mindenkori financiális ösztönzők, állami támogatások, de a gáz és villamos energia árak alakulása, illetve azok egymáshoz viszonyított aránya is.

Magyarországon például a lakosság államilag szabályozott rezsiárakat fizet, és a lakosság jelentős része gázzal fűt, ez a megszokott.

Ez egy olyan tényező, amelyet már több piacon is megfigyeltünk: ahol a gázhoz képest a villamosenergia ára arányaiban kedvezőbb a fűtés tekintetében, ott a hőszivattyúk elterjedése is gyorsabb. Ha azonban a villamosenergia alapú fűtés ára mondjuk a gázfűtés árának több mint kétszerese, elérkezünk arra a pontra, ahol a hőszivattyús megoldás versenyképessége jelentősen csökken.

Fontos azonban, hogy a hőszivattyút ne önmagában, hanem egy szélesebb energiarendszer részeként vizsgáljuk. Különböző piacokon eltérő megoldások figyelhetők meg, attól függően, hogy a hőszivattyú milyen ökoszisztémába illeszkedik. Németországban például egy rendkívül sikeres üzleti modell alakult ki, amely a napelemes rendszereket, az akkumulátorokat és a hőszivattyúkat kombinálja.

Ebben a rendszerben jelentős rugalmasságot lehet biztosítani a villamosenergia-hálózat számára, miközben a felhasználók saját termelésű napenergiát használhatnak fel, csökkentve ezzel az energiafüggőségüket. Egy ilyen integrált megoldás esetében a hőszivattyú megtérülési ideje teljesen másként alakul, mintha önálló beruházásként tekintenénk rá. Úgy gondolom, hogy ez a megközelítés idővel a magyar piacon is meg fog jelenni, mivel az ilyen komplex rendszerek elérhetősége jelentősen ösztönözheti a hőszivattyúk elterjedését.

Jelenleg Magyarországon nincs kifejezetten hőszivattyúkra vonatkozó állami támogatás. Mennyire tartja fontosnak az ilyen programokat? Lehet ezekre üzleti stratégiát építeni?

Úgy gondolom, hogy ezek a támogatási programok rendkívül fontosak. Különösen igaz ez azokon a piacokon, mint Közép-Európa, például Magyarországon is. Az új technológiák bevezetése általában úgy kezdődik, hogy az úgynevezett „korai alkalmazók” – vagyis azok, akik már rendelkeznek például napelemes rendszerrel – felismerik az előnyöket, és úgy döntenek, hogy a hőszivattyú tökéletesen illeszkedik az energiafelhasználásukhoz. Ők azok, akik megengedhetik maguknak ezt a beruházást, lépnek először.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A következő szakaszban azonban az állami ösztönzők kiemelt szerepet játszanak abban, hogy a technológia szélesebb körben is elterjedhessen, és elérhetőbbé váljon a fogyasztók számára. Természetesen a gyártók – így mi is – elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a hőszivattyúk költségeit csökkentsük, de ahhoz, hogy elegendő gyártási volumen alakuljon ki, és a termék valóban megfizethető legyen, az ösztönzők nélkülözhetetlenek.

Erre számos sikeres példát láthatunk Európában. Az Egyesült Királyságban például a Boiler Upgrade Scheme (BUS) egy jól működő és kiszámítható támogatási rendszer. A fogyasztók hosszú távon számolhatnak vele, így ha például most terveznek egy korszerűsítést, még csak a folyamat elején járnak, akkor is tudják, hogy az ösztönző (ami egyébként 7500 angol fontos támogatást jelent) egy év múlva is elérhető lesz. Ez a kiszámíthatóság rendkívül fontos a sikeres piaci elterjedéshez: a BUS-program is azért működik jól, mert egyszerű, közérthető. Telepíted a rendszert, és megkapod a pénzt, most is, jövőre is.

Más országok, például Franciaország és Belgium, inkább indirekt módon támogatják a technológia elterjedését. Belgiumban például, ha valaki ingatlant vásárol, a következő öt éven belül köteles energiahatékonysági fejlesztéseket végrehajtani. Emellett az áfa csökkentése is egy hatékony eszköz lehet: Belgiumban például a hőszivattyúkra vonatkozó áfát 21%-ról 6%-ra csökkentették.

Emellett az állami ösztönzők nemcsak anyagi támogatást nyújtanak, hanem a fogyasztói bizalom növelésében is kulcsszerepet játszanak. Ha egy technológiához állami támogatás kapcsolódik, az a fogyasztók szemében egyfajta garanciát jelent arra, hogy az adott megoldás életképes és hosszú távon fenntartható.

Szeretnék kiemelni még egy fontos szempontot, amelyen magyar kollégáink is dolgoznak. Bár a fókusz gyakran a levegő-víz hőszivattyúkra helyeződik, nem szabad megfeledkezni a levegő-levegő hőszivattyúkról sem – azaz a köznyelvben hűtő-fűtő klímaként emlegetett eszközökről. Ezek sokkal megfizethetőbbek, egyszerűbben telepíthetők, és számos esetben ideális megoldást kínálnak. Az ilyen rendszerek ösztönzése az állam részéről sokkal kisebb támogatási összeget igényelne, mint a levegő-víz hőszivattyúk esetében, mégis jelentős mértékben hozzájárulhatna a fűtési rendszerek villamosításához és a fosszilis tüzelőanyagoktól való függetlenedéshez.

Dél-Európában már most is erőteljesen terjednek ezek a megoldások. Különösen azokban a régiókban, ahol az emberek hagyományosan amúgy is elektromos fűtőberendezéseket használnak. Magyarországon a még mindig nagyon elterjedt (akár 2,5 millió gázkonvektor volt üzemben a 2022-ben egyes becslések szerint/ vagy a KSH cenzus alapján – szerk.), de legkevésbé sem energiahatékony gázkonvektoros fűtés kiváltására lenne érdemes a lakosság számára fűtéskorszerűsítési támogatást nyújtani, amiben levegő-levegő hőszivattyúkra, azaz hűtő-fűtő split klímákra cserélhetnék az elavult gázkonvektorokat.  

A hőszivattyúkat gyakran a legmagasabb technológiai színvonalú szegmensként tartják számon az építőiparban. Milyen irányokat lát jelenleg a legfontosabb fejlődési lehetőségek terén? Melyik termékkategória áll a legnagyobb áttörés előtt?

Először is, fontos, hogy megkülönböztessük a családi házakat és a többlakásos társasházakat. Mert minden fűtési rendszer érintett, nemcsak a családi házak! A családi házak esetében úgy gondolom, dominálnak a levegő-víz hőszivattyúk, különböző változatokban, mint például a monoblokk, a hidro-split, vagy a hűtőközegesen osztott levegő-víz hőszivattyús rendszerek. Ezek a fejlesztések lehetővé teszik, hogy minden ország számára legyen egy preferált típusú hőszivattyú, mivel mint már említettem, hatalmas különbségek vannak az egyes piacok között.

A francia piacon például a hűtőközegesen osztott hőszivattyúkat kedvelik inkább, ahol t  kültéri és beltéri egységek is vannak, a kettő között a hűtőközeg. Az Egyesült Királyságban pedig monoblokk típusú hőszivattyúkat használnak inkább, így a hűtőközegkör csak a kültéri egységben van. Az R290 és az R454C hűtőközeget alkalmazó technológiák jelenthetik az áttörést a jövőben a családi  házak fűtésében. Ha pedig a társasházakat nézzük, nagy áttörés lehet például az R454C technológiánk. A most bemutatott rendszerünk olyan vízkört képes létrehozni, amelyhez a többszintes ház lakásai csatlakozhatnak. Ez alapvetően egy Daikin fejlesztés, amit energiamodulnak nevezünk.

Ez egy kaszkádrendszer is lehet – amik jelenleg is működnek már társasházi alkalmazásoknál- , azaz a hőszivattyúk egyesített telepítése; a célja az, hogy míg optimalizájuk az épület fűtését és melegvíz-előállítását, közben  csökkentsük a felszabaduló szén-dioxidot és egyéb káros anyagokat . Emellett még mindig jelen van a VRV technológia is- nagyobb irodák, kereskedelmi épületek idelális fűtési, hűtési megoldása - amely szintén hozzájárulhat ehhez. Összességében azt mondanám, hogy a kínálatunk változatossága, folyamatos fejlesztése fogja meghozni az áttörést.

Szinte minden uniós ország rendelkezik energia stratégiával, ahogyan az EU is. Például Magyarország célja, hogy 2030-ra 100 000 hőszivattyút telepítsenek. Mit gondol ezekről a célkitűzésekről általánosan? Mennyire reálisak, teljesíthetőek?

Az első és legfontosabb, hogy ezek a célok léteznek. Mert klímacélok kitűzésével dinamikát lehet létrehozni a fejlődésben, amelyre törekedni kell. Ez már önmagában is fontos. Nagyon fontos lesz felgyorsítani a hőszivattyúk elterjedését a fosszilis tüzelőanyagok kibocsátásának csökkentése, a dekarbonizáció érdekében.

Egy egyszerű ösztönzőrendszer kialakítása és a szabályozók, illetve az iparág közötti jó kapcsolat is alapvető ahhoz, hogy ez megvalósuljon egy adott országban. Lényegében ezek azok a kritériumok, amelyek szükségesek a cél eléréséhez. Valamint az egyenlő versenyfeltételek biztosítása és a pénzügyi vonzerő növelése az egyik legfontosabb tényező.

A beruházók és a magánemberek számára is vonzóvá lehet tenni a technológiát a villamos áram és a gáz ár arányának kiegyensúlyozásával. Az ösztönzők, az ÁFA rendszerek és a kormányzati megközelítések különbözőek, de a legfontosabb , hogy mindenki egy irányba mozduljon.

Címlapkép és fotó: Matthias Silveri

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 26. szerda
Emánuel
13. hét
Március 26.
A Lila nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33