Talán Nagy-Britanniában? Ahol ugyan sok a szürke, esős nap, viszont a pázsit annál is inkább zöld? Ha igen, ebben nyújthat segítséget a patinás Guardian összeállítása, melynek segítségével megtalálhatjuk álmaink otthonát, s ami még jobb, akad olyan is, amelyért csupán 51 millió forintot kell adnunk. Nézzük, mit kaphatunk!
A hét ingatlanjának megtisztelő címét is elnyerte a Cornwall megyében megtalálható Veryan faluban elhelyezkedő rezidencia, amely illeszkedik a látképhez, ugyanis erre a településre jellemzőek a lekerekített megoldások. A képen látható házban a konyha és az étkező sikerült romantikusan kör alakúra. Kínálati ára azonban elég borsos 495 ezer font (170 millió forint).
Olcsó ingatlannak ne nézzük a "fogát", gondolhatjuk, ugyanis a listán szerepel a hét lepusztult ingatlanja is, igaz a kép erről még nem győzheti meg az olvasókat. A Suffolk megyében elhelyezkedő Aldeburghben megtalálható ház 300 éves, három hálószobája van. A felújítás költségei megdobhatják a 385 ezer fontos (131 millió forintos) kínálati árat.
Egy másik, szintén cornwall megyei településen, Pensilvában már kaphatunk két szobás kis házat, melynek ára 150 ezer font (51 millió forint).
A Leicestershire megyében elhelyezkedő meashami házért mindössze 139 950 fontot (48 millió forintot) kérnek. Cserébe kapunk egy ingatlant, amely ugyan némi felújításra szorul, azonban az erdő közelében lakhatunk.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
És végül, de nem utolsó sorban, pontosan 150 ezer fontért (51 millió forintért) kínálják ezt a cluni kis házikót, Shropshire megyében. Kifejezetten ajánlott a régiségekhez és az antik tárgyakhoz vonzódóknak, ugyanis a házban egy hatalmas kőkandallóval, a konyhában egy öntöttvas tűzhellyel, tölgyfa padlóval és gerendákkal, illetve az egyik hálószobában félkör-ablakkal rendelkezik.
Kutyának sem kell Rubik Ernő luxusvillája? Megtaláltuk a hirdetést, százmilliókat engedtek az árából
Ismét eladósorba került a II. kerületi Rubik-villa. A bűvös kocka atyjának egykori otthonáért 1,3 milliárd forintot kérnek, majdnem 2 milliárdról lett ennyire leárazva.
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.