6 égető gond a nyugdíjrendszerrel: milliónyi magyar életére lesz kihatással, ha nem lesz változás

A nyugdíjszakértők most sorra vette a jelenleg legégetőbbnek mondható problémákat a mai nyugdíjrendszerrel, ezt az írást közöljük.

1. Az átláthatóság hiánya

A magyar nyugdíjrendszer áttekinthetetlen. Senki nem látja előre az élete során, hogyan nő a nyugdíja, hogyan épülnek a jogosultságai, mennyi járulékot érdemes fizetnie. Emiatt az állami nyugdíjrendszer motiváló ereje nulla.

Az átláthatóság hiányát elsősorban az okozza, hogy a több, mint harminc évnyi bruttó kereseteinkből nettó nyugdíjat számol a rendszer, emiatt olyan bonyolult számítás-sorozat szükséges a nyugdíj kiszámításához, amit földi halandó föl nem fog. A megoldás egyszerű: a világ összes fejlett nyugdíjrendszerének példáját követve át kell állítani a rendszert a bruttó nyugdíjszámításra. A bruttó keresetekből számított nyugdíj így maga is bruttó összegű lenne, vagyis adó- és járulékterhet viselne - ezzel egyúttal azt a méregfogat is kihúznánk, hogy a nyugdíjasokat "el kell tartania" az aktív korosztályoknak.

A bruttó szemlélet révén egycsapásra átláthatóvá és követhetővé válna mindenki nyugdíjvárománya, s végre az egyéni nyugdíjszámla bevezetése előtt sem tornyosulnának akadályok.

2. Az igénylés időpontjától függ a nyugdíjösszeg

A jelenlegi nyugdíjrendszer legnagyobb méltánytalansága, ami meglepően kevés nyugdíjast háborít föl, abból ered, hogy hasonló életpályák, hasonló szolgálati időtartamok, hasonló keresetek mellett is drámai mértékben eltérő összegű nyugdíjakat állapíthatnak meg attól függően, hogy melyik évben igényelte a jogosult a nyugdíját.

Akár 80 százalékos eltérést is okozhat, ha valaki hasonló karrierív után öt-hat évvel ezelőtt igényelte, vagy mostanában igényli a nyugdíját. Ennek oka, hogy a nyugdíjszámítás során a korábbi évek kereseteit a nyugdíjbavonulás évét megelőző év átlagos kereseti szintjéhez kell igazítani (ez a valorizálás folyamata), s miután az utóbbi években meglódult a nemzetgazdasági átlagbér növekedése, a valorizációs mértékek is megugrottak.

Ezt az abszolút mértékben igazságtalan bánásmódot úgy lehet kiküszöbölni, ha a valorizáció nem egyetlen ugrással történne meg a nyugdíj megállapítása során, hanem az aktív korunk minden évében, évente valorizálnák az addig szerzett jogosultságainkat. Ehhez persze olyan egyéni számla lenne szükséges, amely a nyugdíjjogosultságainkat évente nyilvántartaná.

A jelenleg is létező társadalombiztosítási egyéni számla talán továbbfejleszthető lenne ilyen elveknek megfelelően. Vagy helyette végre be kellene vezetni a tényleges jogosultságokat mérő egyéni nyugdíjszámlák rendszerét. Nem kell messze menni a jó példáért, elég kiugrani Ausztriába és megnézni, hogyan csinálják a sógorok (nagyon jól).

3. A szolgálati évek nem egyenletesen számítanak

A magyar nyugdíjrendszerben az első húsz év szolgálati idő majdnem kétszer annyit ér, mint a második húsz év. Teljesen szürreális. 20 év után 53% a nyugdíjszorzó, 40 év után viszont nem 106%, hanem csak 80%. Miért? Ma már semmi értelme (ha volt valaha egyáltalán), ráadásul az egyes évek jelentősége is ugrabugrál, egy évnyi idő hol 1%-ot, hol 1,5%-ot, hol 2%-ot ér a nyugdíjszorzóban.

A linearitás teljes hiánya hozzájárul ahhoz, hogy a nyugdíjrendszerünkből teljes mértékben hiányzik az előre jelezhetőség, az átláthatóság, az áttekinthetőség. Hogyan lehet ezt orvosolni? Lineárissá kell tenni a rendszert (az osztrákoknál például minden év egységesen 1,78%-ot ér az ottani rendszerben). 

4. A nyugdíjemelés egyenes út az elszegényedéshez

A jelenlegi nyugdíjemelés az éves infláció mértékétől függ, és semmi mástól. Ha az infláció alacsony, miközben a nemzetgazdasági átlagbér növekedése magas, akkor a nyugdíjak vásárlóértéke az aktív korúak keresetének vásárlóértékéhez képest hihetetlenül gyorsan leszakad. Szegényedik minden nyugdíjas a többiekhez képest minden évben, amíg az infláció alacsony, a bérnövekedés pedig magas.

Most, hogy az infláció megszaladt, az olló nyílása lassult, de a korábban felgyülemlett leszakadás nem vált semmissé, még ha további enyhítő tényezőként meg is jelent a 13. havi nyugdíj. Sőt, miután a 13. havi nyugdíjnak nincs sem alsó, sem felső határa, mindenki pontosan a saját nyugdíja összegével megegyező plusz juttatást kap, a nyugdíjasok egymás közötti anyagi távolsága is tovább nő.

Hogyan lehet ezt orvosolni? A korábbi vegyes emelési rendszer valamely verziójával, amikor a nyugdíjemelés nem csak az infláció mértékétől, hanem az átlagbér növekedésének ütemétől is függ, akár közvetlenül, akár közvetve. Érdemes például megnézni, hogyan oldják meg a nyugdíjnövelést a németek vagy az osztrákok. Az optimális magyar nyugdíjemelésnek azonban nem csak e két tényezőre - infláció, bérnövekedés - kell figyelemmel lennie, hanem egy kiegészítő valorizációs korrekciót is tartalmaznia kell, hogy a régebbi nyugdíjasok leszakadását legalább lassítani lehessen.

5. A legszegényebb nyugdíjasok

A most novemberi 4,5%-os kiegészítő nyugdíjemelést követően is a nyugdíjas társadalom egymillió tagja havi 148 ezer forintnál kisebb, 350 ezer tagja 100 ezer forintnál kisebb nyugdíjból kénytelen megélni - miközben a nyugdíjas infláció októberben 23,6%-os, az élelmiszerár-infláció több mint 40%-os, a háztartásienergia-árrobbanás 62%-os volt - és a pusztító árrobbanásoknak még nincs vége, az idei nyugdíjemeléseknek azonban igen.

A nyugdíjrendszer természetesen elsősorban munkanyugdíj-rendszer, vagyis a nyugdíj összege attól függ, hogy mennyi szolgálati időt szereztünk és mennyi járulékot fizettünk aktív életünk során.

Akik azonban erre csak minimális mértékben voltak képesek - vagy akik a korábbi években megállapított nyugdíjuk értékének zuhanását tapasztalták meg a valorizáció említett káros mellékhatása miatt -, a munkanyugdíj elve alapján lassú éhhalálra számíthatnának. Itt lép be a nyugdíjrendszer biztosítási elve mellé a másik vezérlő elv, a társadalmi szolidaritás elve.

Ennek jegyében a kis összegű nyugdíjak emelésére haladéktalanul új módszert - szolidaritási emelési korrekciós eljárást - kell kidolgozni, és a nyugdíjprémium költségvetési előirányzatának vagy legalább egy részének átirányításával, végsősoron pedig akár a nagyobb összegű nyugdíjban részesülők emelésének csökkentése terhére nagyobb arányú rendszeres nyugdíjemeléssel elviselhető életszínvonalat lehetővé tevő mértékűre növelni a kis nyugdíjak vásárlóértékét. Ezt teszik például az osztrákok a sávos nyugdíjemelés révén.

6. Hiányzik a foglalkoztatói nyugdíjpillér

A magyar nyugdíjrendszer lényegében egypilléres rendszer, az állami nyugdíjpillér mellett egyáltalán nincs foglalkoztatói nyugdíjpillér, az öngondoskodási pillér pedig fejletlen. A foglalkoztatói nyugdíjpillér megteremtése felé az első lépés lehetne, ha visszaállítaná a törvényhozás a dolgozóik nyugdíjcélú megtakarításait támogató munkáltatókat megillető korábbi kedvezményes adókörnyezetet, hogy ne kerüljön például az önkéntes nyugdíjpénztári tagság munkáltatói támogatása ugyanannyiba a munkáltatónak, mintha bért fizetne.

Ha 2023-ban eltörölnék az ilyen munkáltatói támogatásokat terhelő szociális hozzájárulási adót, akkor a munkáltatók nyilván sokkal szívesebben támogatnák a dolgozóik nyugdíjpénztári tagságát, hiszen 13%-kal kevesebbe kerülne nekik ez a megoldás. Véleményem szerint ezt a hat fő gondot kell először megoldani, és erre a veszélyhelyzetben akár a rendeleti kormányzás eszközeivel is rövid időn belül képes lehet a kormányzat

- írta a szakértő.