Üzletember beszél befektetési tőzsde és grafikon a számítógépes laptopról bróker kereskedővel, aki pénzt tervez és elemzést ad. Ábrázolja TradingView pénzügyi piaci chart.

BÉT: a Richter húzta fel a BUX-ot

MTI
2024. október 1. 18:31

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 293,54 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel, 74 189,72 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.  

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a Richter jó teljesítményének köszönhető a BUX emelkedése. Hozzátette, hogy a vezető részvények közül még a Mol tudott erősödni, míg az OTP és a Magyar Telekom gyengült.

Jelezte ugyanakkor, hogy a blue chipekkel összefüggésben nem érkeztek vállalatspecifikus hírek. A Mol 12 forinttal, 0,45 százalékkal 2680 forintra erősödött, 728,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 115 forinttal, 0,62 százalékkal 18 545 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,19 százalékkal 1048 forintra esett, forgalma 334,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 2,09 százalékkal 11 220 forintra nőtt, a részvények forgalma 962,3 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6700,19 ponton zárt kedden, ez 13,12 pontos, 0,2 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 
Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. október 1. 19:19
Végre nem eladtam, hanem vásároltam. Ráadásul pont a tulajdonosi megfeleltetés napján, így még az is...
MNB Intézet  |  2024. október 1. 15:36
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez...
MEDIA1  |  2024. október 1. 15:22
Érkezik annak a reality-nek a folytatása, ami dúsgazdag fiatalok életébe enged betekintést.
Kiszámoló  |  2024. október 1. 14:00
Október elseje van, elindult a pénzváltásra kivetett adóemelés is. Mostantól minden készpénzváltásra...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 1. kedd
Malvin
40. hét
Október 1.
A zene világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?