A hétvégi választások előtt felgyorsult a betétkivonás a görög bankokból, és több ízben elérte a napi 500 millió eurót - nyilatkozta a Bloombergnek két meg nem nevezett bankár. Az ügyfelek attól tartanak, hogy Görögország kilép az euróövezetből.
Az elmúlt időszakban 100 és 500 millió euró közötti összeget vettek fel a görögök a bankokból naponta. A bennfentes által idézett nem hivatalos adatok szerint az utóbbi hónapban inkább az 500 millió euróhoz állt közel ez a szám, ami a betétek közel 0,3%-át jelenti. Egy másik bankár szerint tegnap a 700 millió eurót is elérhette a betétkivonás nagysága.
A görög jegybank, a Bank of Greece megkérdezett illetékese nem kommentálta az értesülést. A jegybank legfrissebb, április végi adatai szerint a belföldi, nem kormányzati szereplők betétállománya áprilisban valamennyivel még nőtt is, így 170,459 milliárd euróra rúgott. Egy lapértesülés szerint azóta csak májusban 6 milliárd eurónyi betétet vontak ki a görögök.
2009 decembere óta közel 72 milliárd eurónyi betétet vontak ki a görög bankszektorból, ami a betétállomány közel 30%-os csökkensét jelenti. A kieső forrásokat egyelőre az Európai Központi Bank likviditása pótolja, amennyiben azonban Görögország kilép az eurózónából, leválik erről a lélegeztetőgépről. A betétüket felvevő ügyfelek ettől való félelmükben veszik ki pénzüket a bankokból.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.